Infostart.hu
eur:
377.75
usd:
318.68
bux:
124907.35
2026. február 17. kedd Donát

Két lábon járó pszichológiai fegyver a Bayern ellen

Kedd este játsszák a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntője első felvonásának első felét. A Milan a Bayern Münchent, a PSV a Liverpoolt fogadja. A bajorok eddig nagyon nem ment a Milan ellen idegenben.

Paolo Maldini, az olasz klub csapatkapitánya azt mondja, amit oly sokan: két Milant láttunk a mostani szezonban. Az egyiknek az olasz bajnokságban legfeljebb a BL-selejtező kiharcolására van esélye, a másik ellenben versenyben van még a Bajnokok Ligájában.

A sorozatot (illetve elődjét, a BEK-et) már hatszor megnyerő piros-fekete alakulat ellenfele az európai futball német arisztokratája lesz: a négyszeres győztes Bayern München.

Az utóbbi négy évben az elődöntőből csak egyszer hiányzó Milannak kifejezetten jó a mérlege a bajorok ellen, a legutóbbi két, egyaránt már az Ancelotti-korszakra eső párharcban simán továbbjutott a Bayern ellen.

Sőt: a Bayern mind a négy, eddigi idegenbeli mérkőzését elveszítette a Milan vendégeként. 2006 márciusában, Ancelotti legénysége a San Siróban 4-1-re ütötte ki a német csapatot.

E találkozón két gólt is szerzett Filippo Inzaghi, aki valóságos Bayern-specialistának számít az olasz klubnál, 2002 őszén a Milan két 2-1-es győzelemmel végzett a csoportmérkőzések során a Bayern ellen: a Pippónak becézett csatár a négyből három gólt szerzett.

Vélhetően az ő szerepeltetése a hétvégén az AS Roma elleni bajnokin 1-1-et játszott Milan összeállításának egyetlen nyitott kérdése.

A fővárosi Farkasok ellen Kaka előtt két honfitársa, Ricardo Oliveira és Ronaldo játszott, ám előbbi inkább utóbbi miatt került be a csapatba, a Fenomén pedig a Milan tavaszi BL-meccseire nem nevezhető.

Ezért a szombaton gólt is szerzett Alberto Gilardino kerül majd a csapatba - ha csak Ancelotti nem gondolja úgy, hogy Inzaghi személyében egy két lábon járó pszichológiai fegyvert tud bevetni a Bayern ellen.

Az olaszok a Bayern játékosai közül elsősorban Roy Makaaytól tartanak, aki éppen a hétvégén, a Schalke elleni rangadón szerezte meg századik gólját a bajor klub mezében.

Ottmar Hitzfeld nyilvánvalóan kedd este is pályára küldi majd, míg a másik csatár várhatóan Lukas Podolski lesz, Claudio Pizarro kárára.

A bajorok közül két kulcsember hiányzik majd: Oliver Kahn és a holland Mark van Bommel egymeccses eltiltását tölti majd.

A kapust Michael Rensing helyettesíti majd, akinek mindössze egy BL-mérkőzés szerepel eddig a neve mellett: különleges, hogy azt is a Milan ellen játszotta, tavaly februárban.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a genfi orosz–ukrán tárgyalás
Feszült nyitány

Megkezdődött a genfi orosz–ukrán tárgyalás

Az ukrán főtárgyaló közlése szerint kedden az esti órákban véget ért az ukrajnai rendezésről amerikai közvetítéssel Genfben tartott orosz-ukrán egyeztetések első napja. Az orosz tárgyalódelegáció egyik tagja a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek azt mondta, hogy a zártkörű megbeszélések első napja nagyon feszült légkörben folyt.

Elemzők: nem lehet tudni, hogy a választási kampányt az ügyek vagy a személyiségek döntik-e el

A Nézőpont Intézet vezetője és a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője szerint nehéz megmondani, hogy a témák vagy a személyiségek lesznek fontosabbak a kampányban és nem lehet prognosztizálni, hogy a gödi Samsung gyár ügye vagy a hálószoba-ügy, mint téma kitart-e a választásokig. Mráz Ágoston Sámuel és Závecz Tibor erről az Inforádió Aréna című műsorában beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.18. szerda, 18:00
Jeránek Tamás
a Siemens Zrt. vezérigazgatója
Fordult napközben az amerikai tőzsde

Fordult napközben az amerikai tőzsde

Foghíjasan indult ez a hét a világ tőzsdéin, tegnap az amerikai tőzsdék az elnökök napja miatt zárva tartottak, míg Ázsiában a Holdújév ünnepe ritkítja meg a héten a nyitva lévő tőzsdék számát. Ma már azonban az USA-ban volt kereskedés és Európában is a szokott rend szerint zajlott a nap. A geopolitikai bizonytalanság rányomja a bélyegét a hangulatra, az Egyesült Államok és Irán ma Genfben közvetett tárgyalásokat folytat nukleáris vitájuk rendezése érdekében, míg az Egyesült Államok közvetítésével külön béketárgyalásokra is sor kerül Ukrajna és Oroszország között, amelyek valószínűleg a területi vitákra fognak összpontosítani. Ennek ellenére az európai és amerikai tőzsdék is mérsékelt emelkedésekkel zártak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×