Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A Real Madrid edzője "nem válogat az eszközökben"?

Bár aligha túl elegáns, Bernd Schuster véleményt formált Fabio Capellóról. Az egykori Szőke Angyal azt ugyan megerősítette, hogy szerinte Capello "aligha lesz a következő szezonban a Real Madrid edzője", egyelőre azt nem mondta ki, hogy ő ül-e a helyére.

"Gyakorlatilag tökéletesen meg vagyok arról győződve, hogy Capello nem fogja dirigálni a következő idényben a Real Madridot" - mondta - "Semmi más nem érdekli, csak a győzelem, nem foglalkozik azzal, hogy ezt milyen áron éri el. Ez pedig a Real Madridnál nem működik."

Alighanem a klub hívei sok mindent megbocsátanának az immár az elnök, Ramón Calderón által is bírált olasznak - de hát még csak nem is nyer a csapata...

Ugyanakkor Bernd Schuster kifejezetten visszafogottan nyilatkozott Capellóról Arrigo Sacchihoz képest. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának legnagyobb hatású edzője egyenesen azt állította: "Capello munkája, sőt futballfilozófiája leginkább arra alapszik, hogy mások hibáját kihasználja."

Szinte biztosra vehető, hogy a nyáron várható nagy öltözői földindulás őt is elsodorja, de a játékosok közül is többen távozhatnak, sajtóértesülések szerint Helguera, Roberto Carlos, Cassano, Émerson és Cannavaro aligha maradhat.

Roberto Carlosnak a török Fenerbahçe a leglelkesebb kérője, Cannavarót várná a Milan és a Juventus is, sőt nevelőegyesülete, a Napoli is szívesen leszerződtetné, ha visszajut az A-ligába.

A fiatalabbak közül Cicinhót az AS Roma várja, Robinhót vinné a Juventus és néhány más csapat is - ám őt lehet, hogy mégis megtartja a Madrid.

Ami Schustert, a legvalószínűbb Capello-utódot illeti, egyelőre nem hajlandó elismerni a nyilvánosság előtt, hogy már megállapodott Calderón elnökkel, noha barátainak ezt már többször elmondta.

Valószínűbb verzió, hogy a megállapodások szerint az idény végéig nem jelentik be a szerződtetését. A német edző sejtelmesen azt mondta: "Magával Calderón elnökkel még nem tárgyaltam, azt persze, tudom, hogy szerepel a nevem a jelöltek listáján."

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×