Infostart.hu
eur:
361.6
usd:
315.1
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Eltört Totti bokája

Francesco Totti, a bombaformában lévő Roma labdarúgócsapatának kapitánya bokatörést szenvedett az Empoli elleni, 1-0-ra megnyert olasz bajnoki mérkőzésen, így veszélybe került világbajnoki részvétele is.

Amennyire örülhettek a Roma szurkolói a délutáni sikernek, a rekordbeállításnak és az előrelépésnek, annyira aggódhatnak Francesco Totti súlyos sérülése miatt.

A Reuters brit hírügynökség beszámolója szerint Vanigli hetedik percben elkövetett rendkívül durva belépője nyomán maradt a földön Totti, akit azonnal le is cseréltek. Az első orvosi vizsgálatok szerint a válogatott irányítónak eltört a bokája, és megsérült a térdszalagja is, így legalább két hónapig nem játszhat.

A Farkasokat érzékenyen érinti Totti kiválása, hiszen jövő vasárnap a városi rivális Lazióval találkoznak, és esetleges újabb sikerükkel megdöntenék a Serie A leghosszabb győzelmi sorozatát, amelyet jelenleg négy csapat tart 10 mérkőzéssel.

A Romának az UEFA Kupában is hiányozni fog a játékmestere. Csütörtökön a 16 közé jutásért lép pályára hazai pályán a belga Bruges ellen. Az első találkozón 2-1-re nyert az olasz gárda, pedig több mint 60 percen át emberhátrányban futballozott.

Nemcsak a Roma szurkolói bánkódhatnak Olaszországban, hiszen a mostani sérüléssel veszélybe került Totti világbajnoki szereplése is.

Címlapról ajánljuk
Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×