eur:
414.55
usd:
398.53
bux:
79171.48
2024. december 19. csütörtök Viola

Beperelte az EB Magyarországot - a nap hírei

15 százalékos éves inflációra számít jövőre a kormány – közölte a pénzügyminiszter. Kt napon belül elfogadja a magyar partnerségi megállapodást és a hét magyar operatív programot az Európai Bizottság. Beperelte az Európai Bizottság Magyarországot az úgynevezett gyermekvédelmi törvény miatt. Az InfoRádió legfontosabb keddi hírei.

15 százalékos éves inflációra számít jövőre a kormány – közölte a pénzügyminiszter. Varga Mihály a központi költségvetés 2023. évi finanszírozásáról szóló sajtótájékoztatón kiemelte: a kedvezőtlen nemzetközi környezetben is folytatja a kormány a hiány és az államadósság csökkentését, amennyiben szükség lesz rá, kész további lépéseket tenni a cél érdekében. A kabinet holnapi ülésén tárgyal a jövő évi költségvetés módosításáról. A tárcavezető hozzátette: az idei 4,5-5 százalék után jövőre 1,5 százalékos GDP-növekedéssel számolnak.

Decemberben még emelkedik, 26-27 százalék lesz az infláció, érdemi lassulás csak a jövő év közepétől indulat meg – mondta a jegybank alelnöke. Virág Barnabás felidézte: az üzemanyagok ársapkájának megszüntetése ebben a hónapban jelenik meg a pénzromlásban. A folyamatok miatt a jegybank megemelte inflációs prognózisát. Idén 14,5, jövőre akár 19,5 százalékos pénzromlással számol az MNB.

Nem változtatott az alapkamaton és a kamatfolyosón a Monetáris Tanács, a döntés megfelel az elemzői várakozásoknak. Így maradt a 13 százalékos alapkamat, valamint a kamatfolyosó két széle 12,5, illetve 25 százalékon. A kamatdöntés után kiadott közleményben a jegybank azt hangsúlyozta, hogy tartósan maradnak a szigorú monetáris kondíciók.

Két napon belül elfogadja a magyar partnerségi megállapodást és a hét magyar operatív programot az Európai Bizottság. A Portfólió úgy tudja: kikötik ugyanakkor, hogy csak akkor nyújthat be kifizetési igénylést Brüsszelben a kormány, ha teljesít bizonyos feltételeket. Közben az Európai Bizottság beperelte Magyarországot az úgynevezett gyermekvédelmi törvény miatt. Így a luxemburgi székhelyű bíróság dönthet arról, megfelel-e az uniós jognak a magyar törvény.

A minimálbér emelkedésével együtt januártól nőnek a családi támogatások összegei is - közölte közösségi oldalán a családokért felelős államtitkár. Hornung Ágnes arról írt, hogy a gyermekgondozási díj maximális összege bruttó 324.800 forintra nő, a diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál bruttó 162.400 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében bruttó 207.480 forintra emelkedik. A gyermekek otthongondozási díja bruttó 232 ezer forint lesz januártól.

Jövőre két lépcsőben összesen 15 százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére. Januártól 10, majd májustól visszamenőleg további 5 százalékkal nőnek a fizetések. A kulturális minisztérium közleménye szerint az uniós források megérkezésével tovább emelkedhetnek a bérek jövőre.

Csaknem ezerhétszázan igényelték a veszélyhelyzeti áramellátást. Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint a jelentkezők túlnyomó többsége vállalkozás. A fogyasztási helyek közel harmada, az árammennyiség több mint negyede azonban a 241 önkormányzathoz kapcsolódik.

Oroszországban egy másik vezetékre terelték át a gázszállítást, miután felrobbant a Testvériség gázvezeték egy szakasza Csuvasföldön. Három gázipari munkás életét vesztette, egy pedig megsérült. A gázvezeték 1983-ban épült, hogy földgázt szállítson Közép- és Nyugat-Európa országaiba, köztük Magyarországra.

Részleges beismerést tett Eva Kaili, az Európai Parlament korrupcióval gyanúsított volt alelnöke. Eszerint arra utasította apját, hogy rejtse el az otthonában a későbbi házkutatások során megtalált készpénz nagy részét. Eva Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupció vádjával indított nyomozás részeként. A belga rendőrség közlése szerint mintegy 1,5 millió eurót foglaltak le a brüsszeli régióban házkutatások során.

Hatvan generátort és nyolc invertert küldött Kárpátaljára és Kijevbe a Baptista Szeretetszolgálat, a Hungary Helps programmal együttműködésben. Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára elmondta: egyre súlyosbodik az a válság, amit az energetikai infrastruktúra lerombolása okoz Ukrajnában.

Az ünnepekhez igazították járataik közlekedési rendjét A MÁV-Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok - közölte a MÁV. A vonatok december 24-én a szombatra, december 25-én az ünnepnapra, december 26-án a vasárnapra érvényes menetrend szerint közlekednek majd. A Volánbusz helyi és helyközi autóbuszainak közlekedési rendje is változik: december 22-én és 23-án a tanítási szünetes munkanapon érvényes menetrend szerint indulnak a járatok. December 24-én, szenteste a szabadnapi menetrendnek megfelelően, december 25-én és 26-án, karácsonykor munkaszüneti nap beosztása szerint indulnak a buszok.

Eltekint a követelések érvényesítésétől a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang országváltási ügyében. A szövetség közleménye úgy fogalmaz, hogy sajnálattal veszi tudomásul a Liu fivérek országváltási szándékát, ugyanakkor köszönetet mond a sikerekért Magyarország első téli olimpiai bajnokainak.

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Olajfinomító kapott lángra Oroszországban, európai országok katonákat küldhetnek Ukrajnába – Háborús híreink csütörtökön

Olajfinomító kapott lángra Oroszországban, európai országok katonákat küldhetnek Ukrajnába – Háborús híreink csütörtökön

Orosz közlések szerint csütörtökre virradóra Ukrajna masszív dróntámadást hajtott végre Oroszország ellen. A védelmi minisztérium szerint összesen 84 ukrán drónt lőttek le, ebből 36-ot a Rosztovi terület fölött. A megye kormányzója bejelentette, hogy egy drón- és rakétatámadás miatt tűz ütött ki a Novosahtinszk olajfinomítóban. Ukrán közlés szerint szintén a Rosztovi területen támadás érte Oroszország egyik legnagyobb vegyi üzemét, ahol rakétahajtóanyagot, lőszerhozzávalókat és robbanóanyagokat gyártanak. A Reuters információi szerint az európai országok vezetői a háttérben már tárgyalnak arról, hogy egy esetleges tűzszünet vagy békemegállapodás esetén nagy létszámú fegyveres csapatokat küldenének Ukrajnába.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×