Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A jövő héten felülvizsgálja a magyar államadós-besorolást a Moody's - Hírösszefoglaló

Közlekedési fejlesztésekről tárgyalt Kínában Szijjártó Péter. Szén-dioxid-kibocsátási adó bevezetésének lehetőségét vizsgálja a német kormány.

A magyar-szerb-kínai összefogással megújuló Budapest-Belgrád vasútvonal lesz a leggyorsabb szállítási útvonal Délkelet-Európa és a kontinens belseje között - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádióban. Szijjártó Péter kiemelte: tavaly rekordot, 8,7 milliárd dollárt ért el a Magyarország és Kína közötti kereskedelmi forgalom.

A jövő évre tervezett nyugdíjkorrekció miatt az Országgyűlés költségvetési bizottsága rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció. Meghallgatnák Varga Mihály minisztert is.

Május 3-án vizsgálja Magyarország államadós-osztályzatát a Moody's. Jelenleg a ház a befektetési ajánlású kategória alapszintjén tartja nyilván a hazai besorolást.

A légszennyezésről hirdetett rajzpályázatot diákoknak a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Az indoklás szerint az egészségre nevelést nem lehet elég korán kezdeni.

Nagyarányú részvétel mellett zajlanak a spanyol parlamenti választások. A közvélemény-kutatások a Szocialista Munkáspárt győzelmét jelzik. Spanyolországban három és fél éven belül harmadszor rendeznek általános parlamenti választásokat.

Szén-dioxid-kibocsátási adó bevezetésének lehetőségét vizsgálja a német kormány - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A kabinet ezzel a megoldással tenné olcsóbbá a megújítható energiaforrásokkal termelt áramot.

A skót miniszterelnök szerint eljött az ideje Skócia függetlenné válásának. Nicola Sturgeon a Skót Nemzeti Párt kongresszusán közölte: kormánya a jövő hónapban beterjeszti az újabb függetlenségi népszavazás kiírását célzó törvényjavaslatot, és tervei szerint ezt az év vége előtt el is fogadtatja a skót parlamentben.

Továbbra is az a cél, hogy Nagy-Britanniának ne kelljen részt vennie az európai parlamenti választásokon - közölte a brit kormányzó Konzervatív Párt elnöke. Brandon Lewis a BBC-nek adott interjúban kijelentette: még mindig van idő arra, hogy a londoni parlament elfogadja a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodást.

Irán mérlegeli, hogy kilép az atomsorompó-szerződésből. A külügyminiszter szerint ez lenne Teherán egyik lehetséges válasza az országot sújtó amerikai szankciók szigorítására.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×