Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Tartalékosok, egészségügyiek, kampányolók - a nap hírei

A Honvédség tartalékos állományának fontosságát hangsúlyozta a honvédelmi miniszter. Béremelésért, nagyobb megbecsültségért és az egészségügy helyzete miatt tüntettek az ágazat dolgozói.A nemzetiségek képviselőivel együtt írta alá a Kisebbségvédelmi Kezdeményezés támogató ívét a területért felelős államtitkár.

A honvédelmi miniszter szerint Magyarországnak addig van jövője, amíg vannak tartalékos katonái, és amíg van a Honvédség, amely képes megvédeni a magyar embereket. Simicskó István Szentendrén az önkéntes területvédelmi tartalékos katonák eskütételekor azt mondta: az a cél, hogy egy 30 ezres aktív állomány mögött egy 20 ezres tartalékos állomány legyen.

Béremelésért, nagyobb megbecsültségért és az egészségügy helyzete miatt tüntettek az ágazat dolgozói az Országháznál. Soós Adrianna, a szervező Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke azt mondta: csak a dolgozók 30 százaléka, az orvosok és a diplomás ápolók kaptak nagy béremelést, a többiek nagy részének továbbra is nettó 120 ezer forint az alapbére. Hozzátette: felmérésük szerint a mentők, ápolók 80 százaléka gondolkodik a szakma elhagyásán. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma politikai kampányakciónak minősítette az egészségügyiek tüntetését.

A kormány elkötelezett a további béremelések mellett az egészségügyben, az ország gazdasági teljesítőképességének függvényében - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Hódmezővásárhelyen. Lázár János hangoztatta: az utóbbi három évben sikerült az egészségügyben érdemi béremelést végrehajtani.

A nemzetgazdasági miniszter szerint egy nemzet gazdaságát hosszú távon az emberekben lévő vállalkozói szellem és az innovációs képesség határozza meg. Varga Mihály az idei Országos Középiskolás Diákvállalkozó Vetélkedő Kárpát-medencei döntőjén felidézte, hogy 2013-ban a kormányzat azért látta szükségesnek a sikeres vállalkozásokért elismerő díjak átadását, hogy a vállalkozások elé jó példát állítson, és elismerje a magyar gazdaság sikertörténeteit.

Az MSZP-Párbeszéd pártszövetség miniszterelnök-jelöltje szerint az európai uniós fejlesztési forrásokat veszélyezteti a magyarországi korrupció. Karácsony Gergely egy szombathelyi kampányeseményen azt mondta: az elmúlt időszakban rengeteg olyan ügy került napvilágra - amelyeket részben az unió csalás elleni hivatala tárt fel -, ahol nagyon súlyos visszaélések gyanúja merült fel. Hozzátette: kormányra kerülése esetén az MSZP-Párbeszéd szövetség le fogja állítani és felül fogja vizsgálni azokat az európai uniós kifizetéseket.

Ha a Jobbik kormányra kerül, első lépése az elszámoltatás lesz - jelentette ki a párt elnöke Ózdon. Vona Gábor felháborítónak nevezte, hogy a kabinet nyolc év kormányzás után csak Soros Györgyről beszél, de arról nem, hogy mi lett az egészségüggyel, az oktatással, a bérek helyzetével, az elvándorlással, az utak állapotával.

Az LMP szerint ha a Fidesz folytatja a kormányzást, akkor Magyarországon maradna a szegénység, és tovább növekedne a társadalmi szétszakítottság. Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azt mondta: Magyarországon továbbra is 3,5 millióan élnek mindennapi nélkülözésben. Az LMP általános béremeléssel, igazságosabb családtámogatással csökkentené a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Visszalép a képviselő-jelöltségtől a Belvárosban Juhász Péter. Az Együtt politikusa közölte: pártja ezzel példát szeretne mutatni a pártoknak, ő pedig személyes példát a jelölteknek. Az Együtt így már 63 helyen nem állít jelöltet az áprilisi országgyűlési választásra.

A hazai nemzetiségek képviselőivel közösen, írta alá a Minority SafePack - Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés támogató ívét a nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért is felelős államtitkár. Soltész Miklós úgy fogalmazott: Európa szegényebb lesz, ha egyetlen kisebbség is elvész.

A demokrácia és az alapvető jogok védelmében szorgalmazott közös fellépést a katalán parlament elnöke, miután meghiúsult az elnökválasztás a barcelonai tartományi törvényhozásban. Rogert Torrent elítélte, hogy a spanyol legfelsőbb bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte a lázadással és sikkasztással vádolt Jordi Turull elnökjelöltet és négy függetlenségpárti társát.

Franciaországban robbanószerkezeteket és fegyvereket találtak a nyomozók a pénteki túszdráma színhelyén. Az ország déli részén lévő Trebes település bevásárlóközpontjában egy 25 éves marokkói származású férfi három embert megölt és 15-öt megsebesített, mielőtt a rendőrök végeztek vele. Negyedik áldozata, egy csendőr, szombaton halt meg a kórházban.

Az Egyesült Államok több nagyvárosában százezrek követelték a fegyvertartásra vonatkozó szabályok szigorítását. A megmozdulást a floridai ámokfutás túlélői szervezték. A floridai Parkland gimnáziumában elkövetett, 17 halálos áldozattal járó februári mészárlás egyik túlélője azt követelte Washingtonban, hogy a katonákon kívül senki ne viselhessen fegyvert.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×