Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Zsolnay-kerámia a Virág Judit Galéria kiállításán.
Nyitókép: Virág Judit Galéria YouTube-csatornája

Különleges kerámiák miatt figyel ránk a világ – jön a Virág Judit Galéria ötödik Zsolnay-aukciója

Hatalmas érdeklődés övezi idén is a budapesti galéria Zsolnay-árverését. Ez a világ egyetlen olyan aukciója, ahol kizárólag Zsolnay-kerámiákra lehet licitálni. Az aukciót számos országból figyelemmel követik a gyűjtők. Törő István, a galéria társtulajdonosa az InfoRádióban elmondta: egy olyan, ritkaságnak számító óriáskaspóra is lehet majd licitálni, amit 35 éve reprodukáltak egy bécsi gyűjteményben, az árverésen pedig 12 millió forintos kikiáltási árról indul.

A Virág Judit Galéria november 17-én ismét Zsolnay-aukciót tart a Budapest Music Centerben. Az immár ötödik ilyen árverést több kontinensről is figyelemmel követik majd a gyűjtők, hiszen a Zsolnay-kerámiák ma már a földkerekség legkeresettebb porcelánjai közé tartoznak. Idén igazi csúcsdarabokkal találkozhat a közönség, például egy különleges óriáskaspóval, amely először lesz elérhető a piacon. Az aukciós kiállítást november 4. és 16. között ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők a Virág Judit Galériában.

Törő István, a galéria társtulajdonosa az InfoRádióban elmondta: nemcsak Európában, hanem az Egyesült Államokban, az arab világban és Japánban is nagyon sok Zsolnay-gyűjtő van, ezért úgy véli, erre az árverésre világszerte kíváncsiak lesznek. A Virág Judit Galéria aukciói esetében általában a gyűjtők 30 százaléka külföldi, a beszerzési piacukat Szlovákia, Szerbia, Horvátország, Ausztria és Skandinávia fedi le, de már az USA-ban is sok Zsolnay-kerámia van. „A világon gyakorlatilag bárhol felbukkanhat egy-egy Zsolnay-tárgy, és természetesen a külföldi aukciók is szóba kerülhetnek mint beszerzési források a kerámiapiacon” – tette hozzá a társtulajdonos.

Törő István az aukció legkülönlegesebb darabjairól is beszélt, amelyek megfogalmazása szerint igazi remekművek, és egyedi lehetőséget kínálnak a gyűjtőknek.

Ezek a tárgyak elég nagy méretűek, ugyanis a Zsolnay-kemencék körülbelül 75 centiméter magasságig égették ki a kerámiadarabokat.

Az egyik különlegesség A Hölgy párduccal elnevezésű váza, amely egy 1907–1908 környékén készült szecessziós remekmű. Figyelemreméltó a kék labrador máz használata, amelynek eredményeképpen a Mack Lajos által tervezett vázán a kék szín legalább harminc árnyalata látható. Az impozáns méretű váza kikiáltási ára 12 millió forint, becsértéke pedig 24-36 millió forint. A galériatulajdonos szerint „inkább szobornak, mint kerámiának tűnik”, a művész pedig azt örökítette meg, ahogy egy párduc egy félmeztelen nő oldalára kapaszkodik fel, és csodálattal néz fel rá.

Fotó: Virág Judit Galéria
Fotó: Virág Judit Galéria

Licitálni lehet majd két gyönyörű kaspóra is, amelyek virágtartó edények voltak. Közülük az egyik egy ritkaságnak számító óriáskaspó, amit 35 éve reprodukáltak egy bécsi gyűjteményben, és azóta nem került elő néhány darabja. Motívumai a legnépszerűbb szivarvázák panorámaképeit egyesítik. A kaspó létezéséről a szakértők évtizedek át nem tudtak semmit. A váratlanul felbukkanó virágtartó élénk színeivel, izgalmas motívumaival igazi kuriózum.

Az árverésen 12 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke (24-36 millió forint) még a világrekordot is túlszárnyalja.

Törő István úgy fogalmazott, „hatalmas meglepetés, hogy a második példány is előbukkant”.

Fotó: Virág Judit Galéria
Fotó: Virág Judit Galéria

Ugyancsak kivételes ritkaság az a tál, amelyet Zsolnay Júlia, a manufaktúra hírnevét megalapozó Zsolnay Vilmos lánya tervezett. Zsolnay Júlia a gyár egyik legtehetségesebb művésze volt, a tál pedig a historizáló stílus csúcsdarabja. Az 1889-ből származó, halászó japán hölgyet ábrázoló, egyedi kerámia értékét a rendkívüli technikával megalkotott díszei adják. A tál kikiáltási ára 3 millió forint.

A Virág Judit Galéria társtulajdonosa kitért a Zsolnay Porcelámanufaktúra legnépszerűbb korszakaira is. Az úgynevezett historizmus időszaka egészen a századfordulóig tartott, amikor tulajdonképpen a technikai tökéletesítés zajlott. Törő István szerint akkoriban a pécsi Zsolnay porcelángyár Európa öt-hat legkiemelkedőbb üzeme közül volt az egyik. Folyamatosan fejlesztettek és találtak ki új mázakat, az igazi áttörés pedig 1900-ban történt, amikor megjelent az eozin, ami az aranyszíntől a rózsabogár-zöldig színjátszó, fényesen csillogó vagy matt kerámiamáz. Az eozin Éószról, a hajnal istennőjéről kapta a nevét. Akkoriban ezt Törő István elmondása szerint senki más nem tudta reprodukálni a Zsolnay manufaktúrán kívül, ami több mint tíz évig vezető pozíciót jelentett a pécsi gyárnak a nemzetközi kerámiapiacon.

A galéria az őszi és a téli szezonra bevezet egy fontos újítást: időzített online árveréssel készül november 23-án, amikor exkluzív – Zsolnay-tételeket is tartalmazó – online aukció indul. A liciteket már korábban meg lehet tenni a Virág Judit Galéria honlapján.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Izraelben négy ellenzéki párt – köztük a Van Jövő, az Egyenesen, az Együtt, a Demokraták és az Izrael a Hazánk – együttműködési megállapodást kötött "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt. A pártvezetők Jaír Lapid otthonában egyeztettek, és megállapodtak abban, hogy nem támadják egymást a kampányban, összehangolják lépéseiket, a közös miniszterelnök-jelöltről pedig csak a választások után döntenek. Három munkacsoportot hoznak létre a szavazómozgósítás, a kormányprogram kidolgozása és a közös kommunikáció érdekében. Naftali Bennett szerint a tömb 63 mandátumos többséget szerezhet a 120 fős kneszetben, míg Netanjahu miniszterelnök és koalíciós partnerei már támadják az új szövetséget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×