Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Egy különleges Aida érkezik a Müpába

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Giuseppe Verdi örökbecsű Aidáját a komolyzene világának olasz, koreai, brazil és román kiválóságaival, valamint a Nemzeti Énekkarral közösen keltik életre október 26-án, 19 órai kezdettel a Müpában. Az ígéret szerint a zenekar újdonsült Opera-bérletének első produkciója még azoknak is páratlan élményt jelenthet, akik jól ismerik a halhatatlan remekművet.

Mint a zenekar közleménye fogalmaz, már Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok egykori legendás vezetője is fontosnak tartotta, hogy a zenekar programjában teljes operák is szerepeljenek. Ennek a szakmai szemléletnek köszönhetik többek között az emlékezetes Richard Strauss-produkciókat, valamint Schönberg Mózes és Áron című művének rekonstrukcióját.

Vashegyi György, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója is komoly hangsúlyt fektet arra, hogy a zenekar és a kórus időnként egy-egy teljes, nagyszabású opera megszólaltatásával kínáljon különleges élményt közönségének. A Nemzeti Filharmonikusok 2023/24-es Opera-bérletének első előadása épp ezért Giuseppe Verdi Aidája, minden idők egyik legnépszerűbb zenés színpadi műve nemzetközi szereposztással, négy felvonásban előadva.

A Nemzeti Filharmonikusok visszatérő és új nézőinek egyaránt kivételes sztárparádéval készül. Az olasz címszereplő, Roberta Mantegna a trevisói Toti Dal Monte és a Marseille-i Vincenzo Bellini Énekverseny győztese, míg a Radamest alakító Alfred Kim koreai tenor Bécsben és Münchenben nyert versenyeket. Rajtuk kívül Victória Pitts brazil mezzoszoprán és Alexandru Agache román bariton szavatol még a fellépés nemzetköziségéért - olvasható a közleményben.

"Aki pedig már látta vezényelni az utóbbi években Magyarországon is egyre népszerűbb olasz karmestert, Riccardo Frizzát, az tudhatja, hogy az előadás igencsak jó kezekben lesz" - írták.

Mint emlékezetes, Verdi Antonio Ghislanzoni librettójára komponálta az Aidát. Az opera 1871. december 24-én, szenteste, a kairói operaházban hangzott fel először, méghozzá a nagybőgővirtuóz Giovanni Bottesini vezényletével. Mivel ezt a premiert jórészt csak államfők és magas rangú politikusok látogatták, Verdi – aki nem is vett részt az egyiptomi előadáson – inkább az 1872 februárjában lebonyolított milánói produkciót tekintette a műve valódi ősbemutatójának.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×