Infostart.hu
eur:
356.33
usd:
308.68
bux:
0
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Budapest, 2017. március 1. Korcsmáros György színész, rendező a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban az egykori gyermekszínházat idézték meg.  MTVA/Zih Zsolt
Nyitókép: MTVA/Zih Zsolt

Elhunyt Korcsmáros György

A színész-rendezőt 70. születésnapja előtt érte a halál.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Korcsmáros György október 25-én, este fél nyolckor – négy és fél órával a 70. születésnapja előtt – több hónapos küzdelem után örökre elment” – olvasható a rendező közösségi oldalán.

A Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész 1952. október 26-án született Budapesten. Színművészetet a legendás Várkonyi Zoltántól tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd négy évre rá, 1982-ben Zsámbéki Gábor tanítványaként a rendezői diplomát is átvehette – idézi föl az Index.

Az egyik legsokoldalúbb színművész és rendező volt, aki tényleg szinte minden területen játszott, alkotott – legyen az dráma, vígjáték vagy könnyed, szórakoztató műfaj. Operát (Turandot, Rigoletto), operettet (A montmartre-i ibolya) és musicalt (West Side Story, Hegedűs a háztetőn, Nyomorultak, Hotel Menthol, Rongyláb, Miss Saigon) is rendezett.

Íróként részt vett a Valahol Európában, a Szép nyári nap, a Kőszívű ember fiai című produkcióban is.

Színészként, 1978–1979 között a Vígszínházban kezdte pályafutását, majd 1981–1982 között a Budapesti Gyermekszínházban dolgozott, 1982–1985 között következett a Madách Színház, 1985–1989 között pedig az Arany János Színház. A rendszerváltás idején, 1989–1990 között a Rock Színház főrendezője volt, 1990-ben két évre a Szegedi Nemzeti Színházhoz került, a prózai tagozatot vezette, 1992-től 2007-ig pedig a Győri Nemzeti Színház igazgatója volt.

Címlapról ajánljuk
Évente bő egymillió honosított állampolgár Európában – elemző: a krónikus munkaerőhiány az egyik fő ok

Évente bő egymillió honosított állampolgár Európában – elemző: a krónikus munkaerőhiány az egyik fő ok

2024-ben az EU-tagállamok összesen 1,2 millió embert honosítottak: a legtöbb új állampolgárságot Németország adta ki, majd Spanyolország és Olaszor­szág következett. Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban elmondta: bár 2025-re még nincsenek hivatalos adatok, a tendenciák alapján további növekedés várható. Részletesen beszélt arról is, hogy a nagyobb európai országok hogyan kezelik a helyzetet.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken, de a kormány azonnal lépett az ügyben. Részletek a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Zsiday Viktor elmondta, mikor jöhet az igazi esés a tőzsdéken

Zsiday Viktor elmondta, mikor jöhet az igazi esés a tőzsdéken

A globális tőkepiacokon zajló jelentős átrendeződés során a költségvetési hiányok finanszírozása, a mesterséges intelligenciához kapcsolódó infrastrukturális beruházások és a techóriások várható tőzsdére lépései hatalmas mennyiségű tőkét vonnak el a rendszerből. Ez a rendkívüli forrásigény a piaci likviditás szűküléséhez és a reálkamatok emelkedéséhez vezethet, ami komoly nyomást gyakorolhat a részvényekre és a kockázatosabb eszközök árfolyamára is - számolt be a Zsiday Viktor befektetési oldalán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×