Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
314.67
bux:
0
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Demjén Ferenc koncertje a Szent István Nap rendezvénysorozatához kapcsolódó Road Movie Live fesztiválprogramon a budapesti Műegyetem rakparton 2021. augusztus 20-án.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Demjén Ferenc – 75 évesen is beindul a motor…

Koncerttel ünnepelte 75. születésnapját Demjén Ferenc Kossuth-díjas előadóművész – Rózsi, aki megtanította nekünk, hogy sajtból van a Hold, meg hogy savanyú a csokoládé, s aki egész életében a szabadság vándora. S aki több ember előtt játszott már élőben az utóbbi ötven-egynehány évben, mint amennyi Budapest teljes lakossága.

Emlékszik még a már nyugdíjas korúakon kívül még valaki a Dogsra, a Liversingre vagy a Meteorra? Jól menő bandák voltak a hatvanas évek Budapestjén, előbbi kettő még azt is vindikálta magának később, hogy elsőként játszott Jimi Hendrix-számokat. S persze összeköti őket az akkor a húszas évei elején járó Demjén Ferenc személye.

Akadnak legendás felvételek – elsősorban a Liversingtől – abból az időből, amelyek igazolják: sokkal többre volt hivatott mindegyik együttes. Mint ahogyan a Sakk-Matt és főleg a Tűzkerék is. Persze, Demjén Ferenc pályafutásának két további fontos állomása már sokkal inkább él a köztudatban, talán az kevésbé, hogy mindkettőben együtt játszott minden idők egyik legjobb magyar gitárosával, Radics Bélával. (Aki ugyancsak 1946-os születésűként idén lett volna 75 éves.)

A Tűzkerék név – amelyet egyébként a kor népszerű, hajdanán az Omegával is gyakran éneklő, immár ötven éve külföldön élő Wittek Mária talált ki – legenda lett. Történetét nem elsősorban Demjén Ferenccel kapcsoljuk össze – de kétségtelen, hogy basszusgitározott a zenekarban.

Ám az országos népszerűséget a következő állomás hozta meg neki. Bergendy István hívására csatlakozott a kitűnő zenészekből álló Bergendy zenekarhoz, amely alighanem éppen az ő belépésének köszönhette, hogy a hetvenes évek elejére az ország legnépszerűbb együttese lett. Az 1973-as, miskolci rockfesztiválon, a „kis magyar Woodstockon” ők aratták a legnagyobb sikert.

Az extrém, leginkább a hippikorra emlékeztető ruházat legalább annyira megmaradt az emlékezetben a zenekar kapcsán, mint rengeteg, ma is ismert – s a Demjén-koncerteken hallható – örökzöld, mint a Jöjj vissza, vándor, aztán a Sajtból van a Hold, a Szellemvasút, az Úthenger, a Léggömb, vagy a Soha, soha nem múlhat el. Szinte mindegyiknek a szövegét Demjén Ferenc írta.

Lehet, hogy az együttes tagjai a maguk listáján más számokat tartottak zeneileg még értékesebbnek (például az első magyar dupla popzenei LP-ről, a Hétfőről, vagy az Ötödik sebességről), a talán legtöbbet játszott dal mégiscsak egy tulajdonképpeni geg, egy játék lett, amelyben Demjén Ferenc egy bizonyos Petiről énekelt, akinek nehéz volt az iskolatáska.

1977-ig tartott a Bergendy aranykorszaka, akkor a szólóénekes kilépett a zenekarból, s szólókarrierbe kezdett. Hamarosan megjelent a Fújom a dalt című szólólemeze, amelynek három kivételével minden számát ő jegyezte zeneszerzőként is. A „maradék” háromból az egyik ugyancsak emblematikus sláger lett: a Presser Gábor által írt Mikor elindul a vonat.

A lemezt még a Bergendyvel vette fel, de a koncerteken már főleg új zenekara, a még 1977-ban megalakított V’Moto Rock kísérte. Nehezen feledhető emlék a koncertpódiumra bevitt motor, amelynek bőgése sem nyomta el Demjén Ferenc erős hangját: „Beindul a motor”…

Beindult, s nagyjából tizenegy éven át gyártotta a slágereket. Lemezei közül talán a második (V’Moto Rock II) és a harmadik (Gyertyák) szinte csak slágerrel volt tele. A négyes végig ugyanabban a felállásban játszott, Demjén Ferenc mellett Lerch István, Menyhárt János és Herpai Sándor alkotta.

A nyolcvanas évek végétől – miközben addigra már olyan kiváló énekesek lemezein működött közre, mint Katona Klári, Zalatnay Sarolta, Zorán és Kovács Kati – ismét elérkezett a szólókarrier ideje. Alkalmasint ezek az évek jelentették pályafutása csúcspontját, noha nagyon nehéz összehasonlítani a hetvenes-nyolcvanas évek sikereivel. Érett, nagyívű, világszínvonalú számok születtek, briliáns énektudással kiegészítve.

Olyan legendás lemezek gyűjtötték egybe munkásságának ezen szakaszának dalait, mint A szabadság vándora, az Elveszett gyémántok, a Föld a szeretőm, a Hat és a Dalok a szerelemről. Közben ő írta a Honfoglalás című film betétdalát.

Munkáját állami elismerésekkel honorolták, megkapta egyebek mellett a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, majd 2012-ben a Kossuth-díjat.

Szerencsére az új, immár több mint két évtizede tartó 21. században is alkot, sőt, ha ritkábban is, de koncertezik. Kedd este a debreceni Fönix Csarnokban indult be a motor (Demjén felíratú rendszámtáblával), Indulj új csodákat látni címmel.

A következő csodára sem kell már sokáig várni: Demjén Ferenc születésnapi nagykoncertet tart december 30-án, a Papp László Sportarénában.

Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

A szeptemberi iskolakezdéssel újra megjelenhet a gyermekek körében a koronavírus, ám közel sem olyan mértékben, mint a világjárvány idején – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Rusvai Miklós. A virológus hozzátette, nagyon kevés esély van rá, hogy újra kialakuljon egy világszintű súlyos koronavírus-járvány.

Megnevezték a NAV új vezetőit

Rózsáné Sádt Mónika adószakértő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnöke, Sisák Attila, a rendőrségnél és az adóhatóságnál is tapasztalatokat szerzett szakember pedig a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes – közölte a Pénzügyminisztérium.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Ukrajna elkészítette a téli ellenállási terveit, ezek végrehajtásában Kijev főpolgármesterének, Vitalij Klicskónak személyes felelőssége van – idéz egy frissen közzétett ukrán elnöki rendeletet az RBK. Vitalij Klicskó pár napja azt nyilatkozta: a téli védelmi tervek végrehajtása már 50%-os, összesen mintegy 20 milliárd hrivnya befektetésére lesz szüksége a fővárosnak, hogy felkészüljenek a télre. Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij kabinetvezetője, Kirilo Budanov nemrégiben hosszú interjút adott, elejtett egy olyan mondatot, ami súlyos problémákra utal az országban – elemezte a The Telegraph. Az ukrán katonai hírszerzés korábbi vezetője korábban arról beszélt, hogy Ukrajnában havonta mintegy 30 ezer embert kell mozgósítani ahhoz, hogy a háborús erőfeszítések továbbra is fenntartható mederben maradjanak. Ez a kijelentés ugyanakkor súlyosabb kérdésekre is rávilágít: a szám rendkívül magas, ami a valós háborús veszteségek magas szintjére utalnak. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×