Infostart.hu
eur:
386.02
usd:
330.29
bux:
116919.45
2026. január 12. hétfő Ernő

Leleplezik a magyar közélet visszásságait, hazugságait

Közéleti visszásságokról, társadalmi egyenlőtlenségekről, mindent átszövő hazugságokról hallhat a közönség a Molnár Ferenc írásaiból készült, "Szülőfalum, Pest" című esten a Rózsavölgyi Szalonban.

Fesztbaum Béla színművész Molnár Ferencnek az 1900-as évek legelején született újságírói munkáiból, publicisztikáiból, tudósításaiból, tárcanovelláiból állította össze a zenés színházi estet, amelynek ősbemutatóját szerdán tartják.

A színművész, aki az est szerkesztője, rendezője, zeneszerzője, előadója egy személyben, az előadás szerdai sajtóbemutatóján az MTI-nek elmondta: olyan szövegeket választott a gazdag Molnár-életműből, amelyek által a legjobban tud beszélni saját magáról és arról a világról, amelyben él, amelyek a mai közönség számára is érdekesek. A vezérelv az volt, hogy mely írások tartanak leginkább tükröt a mának - mondta.

Hozzátette: az érdekelte, hogy a színdarabjairól és A Pál utcai fiúk szerzőjeként ismert Molnár Ferenc milyen újságíró volt, vígjátéktermése mögött milyen napi publicisztikai gondolatok húzódtak meg. Darabjai - Az ördög, A testőr, az Egy, kettő, három, a Liliom, A hattyú - születésével szinte egy időben mi történt a szerző fejében és a körülötte lévő világban.

Kevésbé ismert írásai által másik fénytörésből ismerhetjük meg az egyik legnagyobb magyar írónkat és a századforduló "boldog békeéveit" - mondta, hozzátéve: Molnár Ferenc szellemessége, vitriolos humora és éleslátása ezekre a komolyabb hangvételű, és alapvetően nem színpadra szánt szövegekre is jellemző.

"Ez a nagyszerű író, aki vígjátékaiban a magánélet hazugságairól és látszatairól írt, ugyanolyan éles szemmel írt a közélet visszásságairól, hazugságairól, látszatairól is, és a történelem nagyszínpadán csetlő-botló kisember felé is érzékenyen fordult" - fogalmazott Fesztbaum Béla.

Az est címéről szólva kiemelte: Molnár Ferenc a körülötte felnövő, éppen megszülető világvárost jól ismerte, szenvedélyesen szerette, ostorozó hazaszeretettel és mély gyermeki szeretettel viszonyult hozzá. A "Szülőfalum, Pest" - amely a szerző két válogatás-kötetének címe is - kifejezi ezt a bensőséges és őszinte szeretetet.

Az esten elhangzik például a Disznótor a Lipótvárosban című karcolat, a Lencsés című, egy kisfiúról szóló írás, A budapesti pletyka kis kézikönyve, valamint az újságban való leleplezésekről szóló, Sárpetty című szöveg.

A művész elmondta: a különböző műfajokban megírt szövegekhez különböző játékos színházi formákat keresett, ahhoz hasonlóan, ahogy Molnár Ferenc is festett gyerekszínházzal kezdett a barátjával színházat csinálni. Ezt a gyerekszínházi formát illesztette a komolyabb hangvételű szövegekhez, ennek kellékeivel, játékszabályai szerint, festett díszlettel, bábokkal, néhány kellékkel hozza létre az előadást.

A színházi élmény megteremtéséhez a zene is hozzájárul. Fesztbaum Béla kiemelte: Molnár Ferenc is értett a zenéhez, játszott hangszeren, írt zenét. A szerző szellemében eljárva ő maga szerezte a zenét, amely élőben hangzik el.

Elmondta: a Kosztolányi Dezsőről készült hasonló estjét a Vígszínházban 8. évada játssza, decemberben a 75. előadásához érkezik. A Rózsavölgyi Szalon felkérésére készült Molnár-estet havonta egy-két alkalommal játssza a Vígszínház művésze.

Az estet háromfős zenekar kíséri, amelynek tagja Termes Rita (zenekarvezető, zongora), Farkas Izsák (hegedű) és Simkó-Várnagy Mihály (cselló).

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Drámai mozgások a pénzpiacon: vizsgálat indult a Fed elnöke ellen, a forintot sem hagyják nyugton

Drámai mozgások a pénzpiacon: vizsgálat indult a Fed elnöke ellen, a forintot sem hagyják nyugton

Hétfő reggel a forint vegyes képet mutat a főbb devizákkal szemben: az euróval szemben enyhe gyengülés, a dollárral szemben viszont határozott erősödés látszik, miközben a nemzetközi piacokon a dollár általánosan nyomás alá került. Ma a geopolitikai hírek lesznek meghatározók a devizapiacokon, valamint a befektetők már elkezdhetik árazni a magyar inflációval kapcsolatos várakozásaikat, amely adatokat holnap teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×