Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Vadak, halak, s mi jó falat a Fejedelmi Lakomafesztiválon

Az Első Magyar Fejedelmi Lakomafesztivált és a XXV. Nógrád Megyei Vadásznapot rendezik meg szombaton Szécsényben; a fesztivállal az 1705-ös szécsényi országgyűlésre és az ott vezérlő fejedelemmé választott II. Rákóczi Ferencre is emlékeznek.

Stayer László polgármester felidézte: II. Rákóczi Ferenc 1705-ben Szécsénybe hívta össze az országgyűlést, amely szeptember 12-től október 3-ig tartott. A történelmi jelentőségű összejövetelen 6 püspök, 36 főúr, valamint 25 megye és szinte valamennyi város követei részt vettek. Az országgyűlésen szeptember 18-án II. Rákóczi Ferencet vezérlőfejedelemmé választották, és melléje tanácsadó szervként 24 tagú szenátust állítottak. A szécsényi rendi gyűlésen fogadták el a Rákóczi-szabadságharc legfontosabb állami és politikai döntéseit.

Stayer László hozzátette: ennek jegyében alkották meg a város honlapján is feltüntetett Szécsény, a fejedelmi város szlogent és a tűztornyot is ábrázoló logót, jelezve, hogy a településnek komoly súlya volt és jelenleg is sok történelmi értéke van.

A szombati program háttereként ismertette: Magyarországon fesztiválon először mutatkozik be a 400 évvel ezelőtti magyar konyha, amelynek alapjai a vadak, a halak, a zöldfűszerek és a gyümölcsök voltak. A magyar konyhákban akkoriban nem ismerték a paprikát és a paradicsomot. A korabeli szakácsok zöldfűszereket használtak, gyümölcsös mártással kínálták a húsokat, kóstolták a hattyút, sőt a teknősbékából is ételt készítettek. A böjti napokat sokféle hallal, zöldséges ételekkel, aszalt gyümölcsökkel vészelték át. Az édes, savanyú, sós, keserű, csípős ízharmónia eléréséhez az európai gasztronómiában még ismeretlen tárkonyt és csombort használtak.

Az Első Fejedelmi Lakoma Fesztivál alapanyagait, vadakat és halakat a XXV. Nógrád Megyei Vadásznapok résztvevői adják, akik főzőtudományukat is megmutatják.

A Várkertben tartott program másik újdonsága lesz, hogy itt mutatják be először Vincze Adrienn többszörös nemzetközi díjas fotóművész Nagymacskák testközelből című rendhagyó kiállítását.

A rendezvényt délelőtt 11 órakor Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár, a fesztivál fővédnöke nyitja meg.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
Cikkünk frissül

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×