Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Több száz bográcsban rotyog majd a halászlé Szegeden

Több mint kétszáz mázsa halat kínálnak és több ezer embert látnak vendégül a szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztivál három napja alatt jövő péntektől vasárnapig; szombaton több száz bográcsban készül majd a hallé.

Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács, a fesztivál ötletgazdája elmondta, a programok fő helyszíne idén is a Huszár Mátyás rakpart lesz, ahol felállítják azt a több száz literes óriás bográcsot, ahol a szegedi hallé fő majd. A három napra a szervezők csaknem hetven mázsa halfilével készülnek, ami több mint kétszáz mázsa halból nyerhető ki.

A mesterszakács szerint a jó halászlé titka a jó alaplé, amelyhez többféle hal csontját és fejét kell felhasználni. Emellett fontos a megfelelő minőségű és mennyiségű fűszer, vagyis a szegedi paprika és a makói vöröshagyma.

A fesztivál kiemelt feladata a halfogyasztás népszerűsítése. Míg húsz évvel ezelőtt évente fejenként átlagosan nem egész három kilogramm halat ettek a szegediek, ma már nyolc-kilenc kilogramm körül fogyasztanak. Szombaton a Partfürdőn is várják majd az érdeklődőket. A Tisza újszegedi oldalán mindenki saját halászlevét főzheti majd. A huszadik alkalommal megszervezett fesztiválon amatőr- és mesterszakácsok, családi és vállalati csapatok, a politika, a közélet és a sport képviselői vállalkoznak arra, hogy bemutassák halléfőző tudományukat.

A rendezvény több kísérőprogramot is kínál. Újdonság, hogy a fesztiválon lesz látható a Szegedi Nemzeti Színház musical- és operettgálája.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×