INFORÁDIÓ 
2020. június 6. szombat
Cintia, Norbert

hírek

inforádió

kultúra

ákos

Ákos: Indul a turné, jön az új sláger

Infostart / InfoRádió

Ákos közelmúltban megjelent "Ugyanúgy" című videóklipje vezeti fel a dalhoz tartozó középlemezt, amely a jövő héten jelenik meg. Az énekes-dalszerző ezt követően kezdi meg május elsején Londonban idei "Még egyszer" című turnéját, amely decemberben a Sportarénában zárul.

„A "Még egyszer" című albumunk már dupla platinastátuszt ért el, ami a jelenlegi egyre szűkülő magyar lemezpiacon kisebbfajta fegyverténynek számít. Úgy éreztük, hogy más, addigra már bizonyított dalok mellett az „Ugyanúgy” lehet a lemez egyik erős slágervárományos dala. A koncerten a dalt a fináléba tettük, a legutolsó szám volt, amit játszottunk és olyan fogadtatásban részesült, ami visszaigazolta a várakozásainkat. Készült egy videóklip is a szerzeményhez, amelyben a Dorogi-testvérek domborítanak, akik nagyon profin működtek a kamera előtt, nagyon jó élmény volt velük dolgozni. Illetve a Kossuth-díjas Piros Ildikó színművésznő is szerepet kapott a klipben, az első hívószóra jött és a mi kis csepűrágó műfajunkat a puszta jelenlétével fölemelte, vele is óriási élmény volt forgatni” - mondta Kovács Ákos énekes-dalszerző.

Hozzátette: annak idején a "Még egyszer" album fotózása után álmodták meg Lengyel Boldizsár grafikussal a tükrözéses világot, és a borító képanyagának ötletét viszi tovább a klip is.

„Kíváncsi voltam arra, hogy mozgóképben is jól mutat-e, és talán sikerült értékes, izgalmas új világot teremteni. A klip egyszerű, történet nélküli helyzetet jelenít meg, a képvilág a fekete-fehér egyszerűségével és a tükrözési technika helyenkénti bonyolultságával operál” - fogalmazott Ákos.

Mint mondta, április 26-án jelenik meg az "Ugyanúgy" című középlemez papírtokos kiadványként és digitális letöltésként is, amelyen 8 felvétel hallható. Az Ugyanúgy című dalból 6 különböző verzió készült, Hauber Zsolt, a dal eredeti zeneszerzője is készített egy remixet, valamint egy koncertverzió és az albumverzió is hallható rajta.

„Ami a különlegességét és új ízét adja a kiadványnak, hogy két olyan felvétel is helyet kapott rajta, amelyek korábban kiadatlanok voltak. Az egyik címe "Helyreigazítás", a másik pedig "A remény figyel". Ezeket a dalokat a későbbiekben hanghordozón nem kívánjuk megjelentetni, csak az Ugyanúgy középlemezen fognak szerepelni” - hangsúlyozta az énekes.

Ákos az InfoRádiónak elmondta, hogy a Még egyszer 2016-os turnéja Londonban indul május elsején, ide elsősorban a londoni magyarokat várják.

„Hosszú esztendők óta visszajárunk a helyszínre, mindig fantasztikus, forró hangulatú előadásokat adhatunk. Izgalmas számomra az is, hogy május elsején a turné első előadásán egy klubhelyiség típusú koncertteremben játszunk és alig egy hónappal később a felvidéki Nagymegyeren pedig egy olyan szabadtéri helyszínen lépünk fel, ahová több tízezer embert várnak a szervezők. Ilyen kontrasztokat is megélhet az ember a turnézás során” - jegyezte meg Ákos.

Ákos: Indul a turné, jön az új sláger

Hozzáfűzte: nagyon sok meghívást kapnak, az elmúlt 10-15 évben a legnagyobb fesztiválok fellépői voltak.

„A fesztiválszervezők részéről rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk arról, hogy ha minket meghívnak egy fesztiválra, akkor a fesztiválközönség mellett megjelenik egy másik közönségcsoport is, akiknek jelentős része talán nem is menne el a fesztiválra, hanem a mi koncertünk vonzza őket oda. Ez nagy bók, pozitív visszajelzés a közönségtől és a szervezőktől is. Számos rendezvény évről évre visszahív bennünket, így játszunk idén újra Békéscsabán és Velencén, illetve Kisvárdán is. Olyan helyszínekre is eljutunk, mint Diósgyőr, ahol korábban nem játszottunk. Nagy adósság, hogy az utóbbi években az előadásunkkal nem jutottunk el a határon túli magyarsághoz a Félsziget-fellépés kivételével. Négy éve nem jártunk ilyen nagyszabású előadással sem Erdélyben, sem a Felvidéken és most több ilyen előadásra is lesz lehetőségünk” - mondta Ákos.

Az énekes azt is megosztotta az InfoRádióval, hogy kiemelt koncertjük a december 17-i fellépés lesz a Papp László Budapest Sportarénában, ezzel zárul a turné, a koncertek mellett pedig áprilisban és májusban Ákos a kecskeméti Katona József Színházban is fellép Krúdy-estjével.

„Szigeti Gábor, irodalom- és színháztörténész barátommal 2008-ban rögzítettünk egy hangoskönyvet, és azóta kisebb megszakításokkal ebből élő felolvasóestek is létrejönnek. Már a 45. előadásnál járunk, általában Budapesten, az Andante borpatikában és kisebb-nagyobb vidéki helyszíneken lépünk fel. Nagyon élvezem ezeket a megnyilvánulási lehetőségeket, mert nemcsak nagy koncertszínpadokon, nagy technikai támogatottsággal és látvánnyal lehet fellépni, hanem intimebb, kisebb színpadokon is. Az előadásunkat felújítottuk február végén a borpatikában, ennek sikerén felbuzdulva elhatároztuk, hogy talán ismét találunk rá időt és módot, hogy újra felléphessünk vele. Cseke Péter kecskeméti igazgató úr hallotta hírét az elindulásnak és meghívott minket a kecskeméti színház kamaraszínházába. Nagyon várjuk ezt az előadást, mert színházi körülmények között ritkán tudtuk ezt a kis felolvasóestet bemutatni” - hangsúlyozta Kovács Ákos, énekes-dalszerző.

Kapcsolódó hang

Ákos: Indul a turné, jön az új sláger
 
A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018