Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Bán János: nem vagyok amerikai filmszínész alkat

Jellegzetesen közép-európai karakterű színésznek tartja magát Bán János, annak ellenére, hogy Az én kis falum című Menzel-film amerikai sikere és Oscar-jelölése után több lehetőséget is kapott a tengerentúlon. A Jászai Mari-díjas színművész az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a neves cseh rendezőhöz fűződő barátságának kezdetéről.

„1978-ban Gyarmathy Lívia: Minden szerdán címmel forgatott filmet, amelynek én voltam az abszolút főszereplője és Menzel úrnak volt benne egy tánctanári szerepe. Körülbelül egy hétig volt Magyarországon, ezen a forgatáson ismerkedtünk meg. Akkor még mind a ketten nagyon jól beszéltünk németül – most már inkább angolul kommunikálunk. Aztán valahogy úgy alakult, hogy minden évben találkoztunk vagy filmszemlén, vagy valamilyen protokolláris alkalommal. Summa summarum 1983-ban eljátszottuk a Stílusgyakorlatokat és 1986 őszén kaptam Prágából egy forgatókönyvet , amelyet olvasva – bár csak nyersfordítás volt – életemben nem röhögtem még annyit. Ez volt a mi barátságunk folyamata” - idézte fel Bán János.

Menzel Az én kis falum című filmje Csehországban és Szlovákiában kultikus alkotás lett, de Magyarországon is komoly rajongótábort toborzott. Sikere egészen Los Angeles-ig ment és az Oscar-díj jelölésig. Bán János kapott is ajánlatokat a tengerentúlról, de ezekkel nem élt.

„Felajánlottak egy kétezer dolláros ösztöndíjat – akkor mi még egy szuterénban laktunk és nem mertem itthon hagyni a családomat. Ki látta még akkor, hogy mi lesz 89-ben? Biztos voltam abban, hogy nem engedik őket is velem. 1987-ben a változásokból még csak annyit érzékeltem, hogy végre visszakaptam az útlevelem. A forgatást ugyanis ideiglenes útlevéllel csináltam végig, merthogy bevonták az útlevelem, amikor egy SZETA-gyűlésen (Szegényeket Támogató Alap) valaki lefotózott” - emlékezett vissza a színművész.

Arra a kérdésre, eljátszik-e néha a gondolattal, hogy milyen lett volna az élete egy amerikai filmes karrier esetén - úszómedencés villa, lenyitható tetejű sportautó – Bán János úgy válaszolt: az ilyen jellegű tárgyiasság nem motiválja.

„Én nem vagyok amerikai filmszínész alkat. Tudomásul kell venni, hogy én közép-kelet-európai színészalkat vagyok” - fogalmazott Bán János.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×