Infostart.hu
eur:
354.05
usd:
309.15
bux:
0
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Ókovács Szilveszter: fontos, hogy minél több gyerek forduljon a tánc felé

Az Operaház főigazgatója szeretné elérni, hogy jóval több gyerek forduljon a tánc felé, a mostaninál szélesebb utánpótlást biztosítva a Magyar Nemzeti Balettnek.

Ókovács Szilveszter vasárnap az M1 aktuális csatorna műsorában hozzátette: a magyar táncművészet, a képzőintézmények értelmét az adja, ha számíthatnak magyar művészekre. Az évtizedekkel ezelőttihez képest századannyi gyerek jelentkezik csak, amelyből a jó tanárok kiválogatják a legkiválóbbakat, de a sokból értelemszerűen sokkal jobbakat lehet választani - jegyezte meg.

Ókovács Szilveszter beszámolt arról is, hogy a nyáron bemutatásra kerülő Billy Elliot című musical gyerekszereplőinek kiválogatását már a bemutató előtt két évvel megkezdték. Erre azért volt szükség, hogy a gyerekek egy évig tanulhassanak, balett, beszéd és énekórákra járhassanak - mondta.

A főigazgató szerint az az igazi tehetségkutatás, amikor egy év hosszú munka előzi meg a bemutatót, majd az előadások során "kikupálódhatnak" a szereplők. A főszereplőnek egyébként mindenhez értenie kell, mint fogalmazott, Billy Elliotnak "kis reneszánsz zseninek" kell lennie.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Megállt az orosz területszerzés, sőt valamelyest áttevődött a háború Oroszország területére – ez az ukrán érdekérvényesítés szempontjából is fordulatot hozhat az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója szerint. Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a fronthelyzet változása a korábbi orosz narratívát is gyengíti, ami a tárgyalási pozíciókra is hatással lehet.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Jó a hangulat, egyre magasabbra emelkednek a részvénypiacok

Jó a hangulat, egyre magasabbra emelkednek a részvénypiacok

Alapvetően jó a hangulat a világ tőzsdéin, több fontos részvényindex is történelmi csúcs közelében áll, azonban a technológiai szektor és a mesterséges intelligencia sztorik továbbra is nyomás alatt vannak. Ma reggel az ázsiai tőzsdék emelkedtek, mivel enyhültek a geopolitikai feszültségek, és egyre több befektető bízik abban, hogy a lassuló amerikai munkaerőpiac még idén kamatcsökkentésre ösztönözheti a Fedet. Az európai részvénypiacokon folytatódhat ma az emelkedés, az USA-ban viszont a függetlenség napja miatt nem lesz ma kereskedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×