eur:
389.29
usd:
362.36
bux:
0
2024. május 8. szerda Mihály

Óriás falfestménnyel tisztelegnek David Bowie előtt

Bár a január 10-én elhunyt David Bowie, az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb hatású zenésze soha nem lépett fel Varsóban, egy kulturális egyesület mégis óriási falfestménnyel akar tisztelegni az emléke előtt a lengyel fővárosban.

A Stacja Muranow egyesület pályázatot hirdetett az óriásfreskó megtervezésére és megvalósítására, eredményt március 10-én hirdetnek. A hétemeletes épületet, amelynek falát majd beborítja a David Bowie-portré, már kiválasztotta a Beata Chomatowska író-újságíró vezette kulturális egyesület.

Noha a Let's Dance szerzője soha nem adott koncertet Lengyelországban, Varsó úgy érzi, hogy kötődik a művészhez, 1976-ban ugyanis, amikor a Párizs-Moszkva expressz műszaki okokból Varsóban vesztegelt, az énekes sétát tett a belvárosban és vásárolt egy lengyel népdalokat tartalmazó lemezt, amelyből ihletett merített Warszawa című dalához a rákövetkező évben megjelenő, Low című albumán.

David Bowie két nappal 69. születésnapja után, Blackstar című utolsó albumának megjelenését követően halt meg. Londonban is falfestmény örökíti meg emlékét, egy, a születési helyéhez közeli brixtoni épületen, ahova a rajongói járnak tisztelegni előtte.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×