Infostart.hu
eur:
363.56
usd:
318.68
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Első Kafka-bemutatójára készül a kolozsvári magyar színház

Franz Kafka Amerika című regénye és más Kafka-szövegek felhasználásával született előadás bemutatójára készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A társulat korábban nem játszott még Kafka-művet.

Az Amerika című előadást pénteken mutatják be a színház nagyszínpadára épített stúdiótérben. Az előadást Michal Docekal, a prágai Nemzeti Színház művészeti igazgatója rendezte, aki második alkalommal dolgozik a kolozsvári társulattal.

A rendező a bemutatót meghirdető hétfői sajtótájékoztatón elmondta, a darabválasztással a vasfüggöny leomlásának 25. évfordulójáról is szeretne megemlékezni. "A regényben megjelenő utópisztikus Amerika-képpel az elmúlt két évtizedben a kelet-európai posztkommunista országokban alkalmunk volt erőteljesen konfrontálódni. Karl Rossmann sorsában így mindannyian magunkra ismerhetünk. A történet ezért nem csupán a benne felvetett, és bennünket is egyre közelebbről érintő problémák - az emigráció, a nacionalizmus, a hatalom mindenütt jelen levő befolyása - miatt aktuális" - idézte a rendezőt a színház közleménye. Meglátása szerint e művében Kafka Amerikán keresztül sokkal inkább Európáról beszél.

Az előadás főszereplőjét, Karl Rossmannt, a hazáját kényszerből elhagyó fiatalembert Bodolai Balázs alakítja, dúsgazdag szenátor nagybátyját Bács Miklós. További szerepekben Györgyjakab Enikő, Dimény Áron, Albert Csilla, Panek Kati, Viola Gábor, Orbán Attila és Sinkó Ferenc láthatók.

Az előadás létrehozásában Visky András dramaturg, Martin Chocholusek díszlettervező, Zuzana Bambusek jelmeztervező és Ivan Acher zeneszerző volt a rendező alkotótársa.

Címlapról ajánljuk
Újabb energiaválság szabadulhat a világra

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Olajra lépett a forint

Olajra lépett a forint

Az MNB kamatcsökkentését követően továbbra is 360 forint felett mozog az euró árfolyama. A magyar deviza gyengülése mögött főként az iráni háború újabb eszkalációja és az olajárak újbóli emelkedése, a dollár erősödése és az MNB iránymutatása állhat. Az emelkedő olajárak és az amerikai állampapírhozamok növekedése által támogatott dollár eközben négy évtizedes mélypontra taszította a japán jent, így a piac feszülten figyeli a lehetséges japán devizapiaci intervenciót.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×