Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Sürgősen új balettigazgatót kell keresnie a milánói Scalának

A milánói operaház csak a moszkvai Nagyszínház közleményéből tudta meg hétfőn, hogy a Bolsoj új művészeti vezetőjévé szegődött frissen szerződtetett balettigazgatója, Mahar Vazijev egykori orosz sztártáncos, akivel a Scala csak nemrég, szeptember 3-án írt alá három évre szóló megállapodást.

"A Scala rövid időn belül új vezetőt nevez ki balett-társulata élére. A főigazgató (Alexander Pereira) a művészeti vezetővel (Riccardo Chailly) együtt értékeli mindazokat a jelölteket, akik megfelelnek a teátrumtól elvárt magas igényeknek" - közölte hétfő este a milánói operaház, alig titkolva neheztelését a balettigazgató váratlan elszerződése miatt.

Közölték, hogy Vazijev felmondása ellenére minden tervezett balettelőadást megtartanak a következő hónapokban.

A moszkvai Nagyszínház hétfőn jelentette be, hogy az 54 éves Mahar Vazijevet, a milánói Scala balettigazgatóját nevezték ki hétfőn a teátrum balett-társulatának élére, a 2013-ban savtámadás áldozatául esett Szergej Filin művészeti igazgató helyére, és már alá is írták a szerződést.

Vazijev áprilistól fog dolgozni a Bolsojban, elődje, Szergej Filin művészeti igazgató szerződése 2016 márciusában jár le. Az egykori szólótáncost 2018 júliusáig fűzte szerződés a milánói operaházhoz.

"Nagy boldogság számomra, hogy ezzel a nagy társulattal dolgozhatom" - hangoztatta Vazijev hétfőn Moszkvában, amikor bemutatták a sajtónak.

Júliusban jelentették be Szergej Filin távozását, akinek az esete hatalmas botrányt váltott ki az orosz balettvilágban. A művészeti igazgatót 2013 januárban lakása környékén támadták meg és kénsavat fröcsköltek az arcába. Az igazgató arca és mindkét szeme súlyosan megsérült, látását is majdnem elveszítette.

A támadás megszervezésével a Bolsoj volt vezető táncosát, Pavel Dmitricsenkót vádolták meg, akinek büntetését 6 évről 5 és fél évre enyhítette tavaly márciusban a moszkvai városi bíróság. Az ügy rávilágított a Nagyszínházon belüli vad versengésre és megfélemlítésekre, amelynek a társulat egyes tagjai áldozatul estek.
Mahar Vazijev orosz táncművész, balettmester és koreográfus, Oroszország érdemes művésze. A szentpétervári Vaganov Intézetben végzett, majd a Mariinszkij Színház szólistája, 13 éven át a színház balettigazgatója volt.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×