Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

A 21. századi nő áll a Skandináv női fesztivál középpontjában

Beszélgetések, író-olvasó találkozók, filmvetítések, kiállítások fókuszálnak a 21. századi nőre a NO - Skandináv női fesztivál sokszínű programjában, amelyet november 6. és 9. között három budapesti helyszínen rendeznek meg.

A Muzikum Klub és Bisztró, a Könyvtárklub és az ELTE Skandináv Nyelvek és Irodalmak Tanszékének tereiben zajló sorozat apropóját az adta, hogy a dán nők 100 éve kaptak szavazati jogot. A Skandináv Ház szervezésében megvalósuló rendezvény keretében nemcsak a női egyenjogúsággal és választójoggal, hanem a mai nőkkel, női sorsokkal foglalkoznak meghívott skandináv szakértők, írók, vendégelőadók.

A program a 21. századi nők című fotópályázat, valamint a Skandináv minta - Női példaképek esszé- és novellapályázat eredményhirdetésével veszi kezdetét, de részt lehet venni híres skandináv nőkről szóló kocsmakvízen, este pedig felolvasószínház várja az érdeklődőket Lejárt szavatosságú szenvedélyek címmel. A napot a a The fighter című dán filmdráma vetítése zárja.

Szombaton Jytte Hilden írónő, egykori dán szociáldemokrata politikus és Kate Bluhme, az Ekstra Bladet újságírójának előadására kerül sor a 99 rózsaszín elefánt című könyv alapján, a skandináv történelem és kultúrtörténet híres nőalakjairól, majd Férfiak új szerepben címmel Jorgen Lorentzen norvég íróval beszélget Hadas Miklós egyetemi tanár. Az északi ízek kedvelőit skandináv vendégszakács ínyencségei várják, majd egy skandináv dizájn ihletett divatbemutatóra kerül sor. Este Helena Engberg svéd DJ skandináv női előadók zenéit pörgeti a Könyvtárklubban.

Vasárnap délután levetítik A nimfomániás című dán-német-francia-belga filmdráma rendezői változatát, este pedig Lars von Trier és a nők címmel lesz beszélgetés.

Hétfőn Nők a politikában az elmúlt 100 évben és most címmel Bente Nielsen dán politikus és Tove Skarstein Norvégia magyarországi nagykövete beszélget, majd Birgit Kirkebaek dán írónőtől ismerhetik meg a vendégek a dániai Sprogo szigetére száműzött nők rejtélyes történetét.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×