Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
318.35
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Totth Benedek nyerte az első Margó-díjat

Totth Benedek Holtverseny című regénye kapta a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat, amelyet idén első alkalommal adtak át a Margó Irodalmi Fesztivál különkiadásának záróprogramján a Toldi Moziban. A fővárosi önkormányzat külön elismerésben részesítette Papp-Zakor Ilka Angyalvacsora című regényét.

A Margó-díjat azért alapították, hogy a pályakezdő írókra is nagyobb figyelem essen, így a kiírók olyan könyveket vártak, amelyek szerzője korábban soha nem jelentetett meg saját prózakötetet. A pályázatra 47 könyvet neveztek a szerzők és kiadók, ez a lista a Könyvesblog előzsűrizésével tízre szűkült.

A zsűrit négyen alkották: Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke, Kollár Árpád, a Fiatal Írók Szövetsége elnöke, Péterfy Gergely, az Aegon-díj aktuális győztese, valamint Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál szervezője. Õk szűkítették háromra az esélyesek körét, Babiczky Tibor Magas tenger, Mán-Várhegyi Réka Boldogtalanság az Auróra-telepen és Totth Benedek Holtverseny című regénye maradt versenyben.

Margó-díjas szerző 500 ezer forintos összdíjjal lett gazdagabb, az Aegon-díj 2015-ös győztese, a Kitömött barbár című könyv szerzője, Péterfy Gergely mentorként segíti. A Holtverseny című kötet kereskedelmi és médiatámogatást kap a Bookline online és offline felületein, a Balassi Intézet próbafordítást készít a regényből.

"Egy bátor, sőt, inkább vakmerő, indulatos, szenvedélyes könyv. Az első oldalon beszállunk egy sportautóba, és, képletesen szólva az utolsó lapig ki se szállunk belőle. Olyan profi dramaturgiával veszi be Totth a történet kanyarulatait, hogy az ember csak ámul-bámul. Egy merő trip az egész, a szereplők sorsának gyorsaságával zakatolunk végig ezen a hátborzongató, horrorisztikus világon" - mondta Péterfy Gergely laudációjában.

Totth Benedek műfordítónak a Holtverseny az első regénye, amely 2014-ben az egyik legnagyobb könyves meglepetés volt. Hősei légüres térben, társadalmi vákuumban lebegő tizenévesek, akik csak néhány órára találnak fogódzót egymásban, és ahhoz, hogy tovább sodródjanak, időről időre nagyot kell rúgniuk a másikba. A könyvből várhatóan film is készül.

A Margón a fővárosi önkormányzat fiatal tehetségeket támogató programja keretében elismerték a Margó zsűrije által kiválasztott 10 legjobb első prózakötetes író közül Papp-Zakor Ilkát. Angyalvacsora című regényéért az író 150 ezer forintot és egy Budapest élménycsomagot vehetett át.

Azt szeretnénk, ha a külön elismeréssel fiatal tehetségeink éreznék, hogy Budapest számára fontosak az eredményeik és kreativitásuk. "Papp-Zakor Ilka regényének erőssége az állandó meglepetés élménye. Különleges hangvétele, egyszerre játékos ugyanakkor kíméletlenül éleslátó szavai beskatulyázhatatlanná teszik történeteit. Reméljük, hogy érzékenysége, álomszerű, magával ragadó látásmódja még több inspirációt meríthet majd következő könyvéhez Budapest segítségével" - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a szombati díjátadón.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×