Infostart.hu
eur:
365.02
usd:
321.15
bux:
144186.17
2026. július 23. csütörtök Lenke

Több mint száz kiállító az Édes Napokon a budai Várban

A magyar édességipar legjava, több mint száz kiállító várja péntektől vasárnapig az Édes Napok látogatóit a budai Várban.

Prémium kategória nélkül nem valósulhat meg ágazati fejlődés, ezért is fontos az a munka, amelyet az itt magukat megmutató manufaktúrák végeznek - mondta az Édes Napok megnyitásakor tartott sajtótájékoztatón Simon Attila István, a földművelésügyi minisztérium közigazgatási államtitkára.

A megnyitó ünnepségen Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke a hazai édesiparért végzett kiemelkedő munkájáért a szövetség életműdíját adta át Takács Istvánnak, a Szerencsi Bonbon Kft. igazgatójának.

A csokoládé- és édességfesztivál a mennyiség helyett a minőséget helyezi előtérbe - hangsúlyozta Rebrus Csaba főszervező, aki szerint az Édes Napokra a hazai édességipar legjavát válogatták össze, idén 102 tematikus kiállító kínálja termékeit.

A három nap programjai egy-egy fő téma köré csoportosulnak: pénteken a tradicionális magyar édességek, szombaton a jeles napok desszertjei, vasárnap pedig a család kedvenc édességei kerülnek a középpontba.

A gasztroszínpadon cukrászok, szakácsok ismert személyiségek közreműködésével mutatják be egy-egy édesség elkészítésének fortélyait. Babiczky-Pfliegel Dórával például egészséges nyers kókuszgolyókat, Liptai Claudiával darázsfészket, Wolf Katival hagyományos farsangi fánkot, Czippán Anett-tel pedig francia pitét, azaz galette-et készíthetnek a látogatók, akik hazavihetik magukkal tenyerük csokilenyomatát és részt vehetnek "pucér bonbonkóstoláson" is.

A standok több mint 30 százaléka egészségtudatos emblémával ellátott, ezeken cukor-, laktóz- és gluténmentes finomságok is kaphatók. Mint Rebrus Csaba kifejtette, egyre több a lisztérzékeny és mintegy egymillió cukorbeteg él Magyarországon, ezért igyekezett az Édes Napok a szakma és az egészségügy támogatásával az ő igényeiket is kielégíteni.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége szervezésében Miháldy Kinga dietetikus Az édességek helye a táplálkozásban címmel tart előadást az érdeklődőknek.

A zenei színpadon fellép többek között az Intermezzo Jazz Fun, az Ascher Oszkár Színház és 20 éves jubileumi koncertet ad a Bon-Bon zenekar. A gyerekeket mesés előadások, táncos fellépések várják.

Az 5. Édes Napok részletes programja és további információk megtalálhatóak a www.edesnapok.hu internetes oldalon.

Címlapról ajánljuk
Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Magyarországon alacsonyabb ma az üzemanyagok ára a benzinkutakon, mint a környező országokban, és lényegesen alacsonyabb, mint az Orbán-kormány elmúlt négy évében átlagosan voltak – hangsúlyozta a miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón. Magyar Péter hozzátette: több tényező miatt emelkedik a nagykereskedelmi ár, és sokáig nem lesz tartható, hogy a kutakon ne legyen áremelkedés, de ha kell, a gazdasági miniszter beavatkozik majd.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×