Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

További 70 millió forintot kaphatnak a független színházak

A működési támogatáson felül várhatóan további mintegy 70 millió forintot szán az Emberi Erőforrások Minisztériuma a független előadóművészeti szervezetek projekttámogatására - jelentette be egy szerdai sajtóbeszélgetésen Budapesten a kultúráért felelős államtitkár.

Hoppál Péter emlékeztetett: a független előadóművészeti szervezetek működési pályázatait elbíráló bizottság csak javaslatot tesz, a döntés felelőssége az államtitkáré, akinek a kormányzati kultúrpolitikát is képviselnie kell. Május elején ezért hajtott végre kisebb átcsoportosításokat a bizottság javaslatához képest - hangsúlyozta, megemlítve, hogy ezzel például a néptánc irányába kívántak gesztust gyakorolni.

Hoppál Péter elmondása szerint azonban az 1,067 milliárd forintos működési támogatás mellett a függetlenek számára idén külön projekttámogatást biztosítanak a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből, várhatóan 70 millió forint körüli összegben.

Az államtitkár hozzátette: a 2016-os költségvetésben várhatóan 100 millió forint szerepel majd kulturális alapellátásra.

A Liget Budapest projekttel kapcsolatban végleg eldőlt, hogy az Új Nemzeti Galéria, a Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza épületei a Városligetben kapnak helyet, míg az Építészeti Múzeum, a FotóMúzeum Budapest és a Fővárosi Nagycirkusz ügyében még lehetnek "finomhangolások" - közölte.

Hoppál Péter szót ejtett az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) költözéséről is, amelynek egyelőre nincs céldátuma. A lehetséges helyszínek között felmerült Lágymányos és a Bródy Sándor utca is, döntés azonban még csak arról született, hogy az OSZK működésének a költözés alatt is folyamatosnak kell lennie.

Az MTI kérdésére az államtitkár kifejtette: innovatívnak tartja a Velencei Biennále Nemzeti Biztosi Iroda fél éve kinevezett vezetője, Balatoni Monika azon törekvéseit, hogy a velencei magyar jelenlét ne csak a képzőművészeti és építészeti biennálékra korlátozódjon, hanem az ország képviseltesse magát a színházi, tánc- és filmfesztiválokon is.

A tárca azonban nem támogatná, hogy a nemzeti biztosi iroda függetlenedjen a Ludwig Múzeumtól (Lumú), mert a Lumút igazgató Fabényi Júlia nemzetközi háttere és a múzeum szakmai know-how-ja jó szakmai felügyeletet jelent és Velencében továbbra is képzőművészeti téren lesz a leghangsúlyosabb a magyar jelenlét - fűzte hozzá.

Hoppál Péter beszámolója szerint jövőre 100 millió forintnál is magasabb keretet terveznek a kiemelt vidéki művészeti fesztiválok támogatására, de várhatóan a Volt, a Balaton Sound és a Sziget fesztivál, illetve a Nagyon Balaton is külön állami támogatást kapnak majd, hiszen jelentős adóbevételt hoznak az országnak.

Régi kérdés "Közép-Európa legszebb szecessziós palotája", az Iparművészeti Múzeum leromlott állagú épületének felújítása - mondta el az MTI kérdésére az államtitkár, hozzátéve, hogy a 2016-os költségvetésben nem szerepel erre elkülönített összeg, azon dolgoznak azonban, hogy lehetőleg már jövőre rendelkezésre álljanak állami források a rekonstrukcióra és egy új szárny építésére.

Hoppál Péter elárulta: Munkácsy Mihály Debrecenbe kedden visszatért, Krisztus Pilátus előtt című festményét a magyar állam 5,7 millió dollárért (csaknem 1,6 milliárd forintért) vásárolta meg a kanadai Hamilton Galériától, így jelentősen sikerült lealkudni az eladó által kért 10 millió dolláros összeget.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×