Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
325.41
bux:
143991.7
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Magyar színházak mutatkoztak be Szentpéterváron

A magyar Nemzeti Színház két előadással mutatkozott be a héten a szentpétervári Alekszandrinszkij színházban, a Balti ház című színházi fesztiválon pedig Mundruczó Kornél társulata lépett fel pénteken az észak-oroszországi nagyváros közönsége előtt.

A Nemzeti társulata csütörtökön a Vidnyánszky Attila igazgató rendezésében színpadra állított Johanna a máglyán című darabot mutatta be. Az előadásról beszámoló NTV országos sugárzású orosz kereskedelmi televízió a különleges rendezői megoldásokat, közülük is a tűzgyújtást, a máglyaimitációt emelte ki.

Kozma András, a Nemzeti Színház dramaturgja az MTI-nek elmondta, hogy nem volt könnyű dolguk, mert a Johanna a máglyán című előadás a Nemzeti Színház különleges színpadtechnikájára épül. Ennek híján is meg tudták azonban oldani a feladatot. A rendezést az Alekszandrinszkij színházban meglévő feltételekhez igazították.

A színpadtechnika beállítására és a próbákra két napjuk volt. A mintegy 150 szereplős darabhoz Budapestről a három kórust, a balettkart, az operaszólistákat és a színészeket utaztatták el Szentpétervárra. A MÁV Szimfonikus Zenekart már nem tudták elhozni, így Kocsár Miklós karnagy a helyi zenekart tanította be a Johanna a máglyán című darab előadásához.

A dramaturg hozzátette: úgy tapasztalta, hogy a közönségre így is erős hatást gyakorolt a Johanna a máglyán. Volt olyan néző, aki már Budapesten látta a művet és úgy vélte, hogy az előadás nem veszített hatásából, sőt a darab előnyére vált a technika hiánya, mert így felerősödött a színészi játék szuggesztivitása.

Az Alekszandrinszkij színház 8. alkalommal megrendezett, neves külföldi társulatokat felsorakoztató fesztiválján először szerepelt a Nemzeti Színház, a legrégebbi magyar teátrum - emelte ki a TASSZ, orosz állami hírügynökség. A Nemzeti Színház társulatának pénteki előadásáról azt írta, hogy a Zsukovszkij-Szénási-Lénárd: Mesés férfiak szárnyakkal című darabot Vidnyánszy Attila ugyanolyan lendülettel, elbeszélő stílusban állította színpadra, mint a Johanna a máglyán című darabot.

Kozma András az MTI-nek elmondta, hogy Valerij Fokin, az Alekszandrinszkij színház vezetője kérte Vidnyánszky Attilát, hogy ezeket a reprezentatív előadásokat hozzák el Szentpétervárra. A két színházi vezetőt régtől fogva jó szakmai kapcsolat fűzi össze.

Szombaton Vidnyánszky Attila rendezői mesterkurzust tartott az Alekszandrinszkij színházban.

Mundruczó Kornél Proton színháza a Demencia című darabbal szerepelt pénteken a 24. alkalommal megrendezett Balti ház elnevezésű szentpétervári fesztiválon. A fontanka.ru című hírportálnak az eseményt beharangozó beszámolója kiemelte, hogy a legnevesebb, legizgalmasabb és legnagyobb szentpétervári fesztiválon az idén az észt, litván, olasz és orosz teátrumok előadása közül kitűnik a kísérletező stílusáról ismert és nemzetközi hírnévre szert tett Mundruczó Kornél rendezése, amely egyszerre sokkolja és hipnotizálja a közönséget.

A Proton Színház előadása az öregekkel és a mentális problémákkal élőkkel való bánásmódon keresztül a társadalom legsúlyosabb kérdéseire irányítja a figyelmet.
www.ntv.ru/novosti/1234778/
http://www.fontanka.ru/2014/09/24/150/

Címlapról ajánljuk
Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, médiatanács, ügynökakták – fontos nap a parlamentben. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×