eur:
388.64
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Õk lettek a nemzet művészei

Mások mellett Törőcsik Mari, Rubik Ernő, Jókai Anna, Szabó István, Kocsár Miklós, Korniss Péter, Kányádi Sándor, Melocco Miklós, Sebő Ferenc, Marton Éva és Novák Ferenc részesül a Nemzet Művésze díjban. Az elismerést tíz kategóriában összesen 69 Kossuth-díjas, a táncművészek kivételével 65 év feletti alkotó kapja meg.

"Nagyon alapos, hosszú válogatás alapján, vitákkal, összehasonlításokkal történt a döntés, amely egyöntetű volt, meghozatalakor a szociális szempont is számított" - mondta Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke a Nemzet Művésze díjban részesülőket bejelentő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Mint kifejtette, a Nemzet Művésze díjat a törvény alapján a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, leginkább elismert - megelőzőleg Kossuth-díjban részesített és 65. életévét, tánc-, valamint cirkuszművész esetében 50. életévét betöltött - képviselői kaphatják, személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából.

"Nem sztárokat kerestünk, mert azokat csinálják, hanem csillagokat, mert azok születnek. A díjazottak a magyar kultúra és művészet mennyboltján a csillagok" - fogalmazott az MMA elnöke.

A díjat a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet, valamint a cirkuszművészet területén alkotók számára adományozzák. A Nemzet Művésze címet egyidejűleg legfeljebb 70 személy viselheti; mivel Kossuth-díjas cirkuszművész jelenleg nincs, idén 69 főt jelöltek.

"A díj és a cím létrehozását 2012-ben az a méltánytalan helyzet alapozta meg, hogy a művészeti ágak képviselői közül életjáradékra eddig csak a színészek, a filmesek, valamint az operaművészek voltak jogosultak. Tudtuk, hogy a többi művészeti ág képviselői között is sok idős alkotó él, akinek szociális körülményei nagyon nehezek" - idézte fel az előzményeket Fekete György, aki szerint a magyar művészet átlaga európai színvonalú, viszont "a válogatásnak vannak szubjektív elemei".

Hangsúlyozta, hogy a három korábbi elismerés, vagyis a Nemzet Színésze, a Magyar Mozgókép Mestere (újabb nevén: a Nemzet Filmművésze), valamint a Magyar Állami Operaház Mesterművésze cím viselése nem zárja ki a Nemzet Művésze cím elnyerését, ugyanakkor akik a négy csúcsdíjból többet is megkapnak, választaniuk kell, melyik után veszik fel az adómentes életjáradékot (ez a Nemzet Művésze cím esetében a legmagasabb). A jelenleg duplán érintettek közé tartozik Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, Makk Károly, Sára Sándor, Szabó István és Tóth János (ők a Magyar Mozgókép Mesterei), valamint Miller Lajos és Pártay Lilla, akik a Magyar Állami Operaház Mesterművészei). Annak nincs akadálya, hogy valaki több címet egyszerre viseljen.

Az Országgyűlés a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére tavaly döntött az életjáradékkal járó elismerés megalapításáról, az MMA-törvény módosításával. Az életjáradék összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 23-szorosa, jelenleg 655 ezer 500 forint. A díjakat az MMA megalakulási dátumához kapcsolódóan november 5-höz kötődően adják át, pontos időpont egyelőre nincs.

"Ez egy összművészeti, nem állami csúcsdíj, amelynek adományozása egy állami elismeréshez, a Kossuth-díjhoz kötött. A Nemzet Művésze tizenegy kategóriájának belső számarányai idén és jövőre érvényesek, 2016-tól ezeket már nem kell figyelembe venni" - szögezte le Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára.

A mostani szabályok szerint az irodalom kategóriában 12-en, a képzőművészet, a színházművészet és a zeneművészet terén 10-10-en, az iparművészet képviselői közül heten, az építőművészek és a filmművészek közül hatan-hatan, a népművészet és a táncművészet kiválóságai sorában hárman-hárman, a fotóművészek közül ketten, a cirkuszművészek közül pedig egy alkotó viselheti egyidejűleg a Nemzet Művésze címet.

"A jövő évi döntés attól függ, lesznek-e megüresedő helyek, illetve kap-e jövő márciusban Kossuth-díjat 50 év feletti cirkuszművész" - válaszolta a főtitkár az MTI kérdésére.

A díj odaítéléséről idén 11 Kossuth-díjjal kitüntetett művész által alkotott Nemzet Művészet díj Bizottság döntött, amelynek elnöke az MMA elnöke, amennyiben Kossuth-díjjal kitüntetett személy. A bizottság két tagját (Aknay János, Eperjes Károly) a kultúráért felelős miniszter, nyolcat a bizottság elnöke kéri fel, legfeljebb három évre. Utóbbiak közé tartozik Dárday István, Dévényi Sándor, Kalász Márton, Kiss János, Kobzos Kiss Tamás, Kubik Anna, Medveczky Ádám és Orosz István. Jövőre a Nemzet Művészei is a bizottság tagjai lesznek.

Fekete György kitért arra, hogy az idei díjazottak 60 százaléka, 42 művész egyben akadémikus. Az MTI felvetésére - a nemek aránya szerepet játszott-e a döntésben - ő és a főtitkár azt mondta, bár a 69 díjazottból csak 12 hölgy található, a vita részletei a bizottság belügyei, "a művészet nemektől független". Az elnök megjegyezte: szociális körülmények akkor számítottak a kiválasztásban, amennyiben a javasolt művészek között más tekintetben nem lehetett dönteni.

A Nemzet Művésze címhez kapcsolódó életjáradékot az átvételt követő hónaptól, tehát december 1-jétől folyósítják, az állam az MMA költségvetésében biztosítja ezt. Mint Kucsera Tamás Gergely elmondta, a döntés nyár közepén születik meg, a kiválasztottak pedig szeptember közepéig írásban nyilatkoznak a díj és a cím elfogadásáról - idén mindenki megtette ezt.

Két Nemzet Művésze díjas munkáiból a közeli napokban nagyszabású kiállítás nyílik a Magyar Művészeti Akadémián, a Vigadó Galériában: Finta József építész tárlata pénteken 18 órakor, Somogyi Győző grafikus- és festőművészé a jövő hét elején.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×