Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.98
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

A Dr. Lala lett a legjobb dokumentumfilm az Opuzen Film Festivalon

A Dr. Lala című film elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat az augusztus 18. és 23. között Horvátországban megrendezett nemzetközi 4. Opuzen Film Festivalon.

A fesztiválra dokumentumfilm kategóriában 435 filmet neveztek, ebből 24 filmet mutattak be.

Az alkotókkal a helyszínen készült interjút és a Dr. Lala vetítéséről, illetve az azt követő nagysikerű közönségtalálkozóról készült összefoglalót a HRT, a Horvát Televízió is a műsorára tűzte - közölte a produkció hétfőn az MTI-vel.

A filmet a jövőben többek között a Jameson CineFest - Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon és a Magyar Televízióban láthatják az érdeklődők.

Balogh Lászlót, vagyis Dr. Lalát egy harminc évvel ezelőtti műsornak, a Cigánykeréknek köszönhetően ismerhette meg az ország, azóta bohócdoktorként rendszeresen járja a kórházakat, hogy felvidítsa a sokszor gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyerekeket. A másfél éven keresztül készült dokumentumfilmben Dr. Lalát, alapítványa fenntartásáért folytatott küzdelmét és hivatásának történetét ismerheti meg a közönség.

A dokumentumfilm Halász Glória második egész estés munkája, a Váci Börtön színházának tagjairól készült, Vasfüggöny című filmjét 2011-ben mutatták be.

A Dr. Lala operatőre Várnai Péter, vágója Márton Dániel, zeneszerzője David Javori, a Művészetek Palotájában bemutatott, Mi Padre című koncert és lemez alkotója.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×