A kormányfő tájékoztatása szerint "Magyarország családi ezüstjének" visszaszerzési költsége 15 millió euró (mintegy 4,5 milliárd forint) volt, az 1990-es kikiáltási ár mai értékének egyharmada. "Ha a mienk, jobb, ha nálunk van, mintha másnál. Ezért is döntöttünk a hazahozataláról", amely a múlt hét végén történt meg - fogalmazott Orbán Viktor, aki azt mondta: ha egy országnak van ereje és tekintélye, akkor képes visszaszerezni azt, ami az övé.

A miniszterelnök kérdésre válaszolva kalandos történetnek nevezte a visszaszerzést. Az ezt célzó tárgyalásoknak - mint mondta - két "főszereplője" volt, Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. A hazaszállítás biztosításáért a kormányfő köszönetet mondott Hajdu Jánosnak, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatójának.

Fotógalériát itt láthat.

Baán László a tájékoztatón történelmi pillanatként jellemezte a kincsek visszaszerzését, amelyek szombattól - három hónapon át - tekinthetők meg ingyenesen az Országházban, később pedig - várhatóan 2018-tól - a múzeumi negyed "ékkövei lesznek".

Hozzátette: a tizennégy darabos dísztárgyegyüttesnek a fele került most haza, köztük a legfontosabb darab, a névadó Seuso-tál.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke azt mondta, a magyar tudomány számára óriási jelentősége van a kincs hazakerülésének, hiszen így kutathatóvá válik, a tudományos élet pedig mindent meg is tesz majd e kutatások elvégzéséért.

A rövid nyilatkozatok után Orbán Viktor, Baán László és Pálinkás József leleplezte a hét alkotást.

Orbán Viktort a sajtótájékoztatón megkérdezték arról, hogy lesz-e esetleg mégis miniszterelnök-jelölti vita a parlamenti választás előtt. A kormányfő úgy reagált, hogy erre a kérdésre korábban már válaszolt, nem tud új hírrel szolgálni.

A tájékoztatót követően kiosztott háttéranyagban kifejtették, hogy a Seuso-kincs néven ismert, páratlan értékű lelet egy ókori római eredetű ötvösremek-együttes. A kincs nevét a több mint másfél ezer évvel ezelőtt élt tulajdonosáról, Seusóról, egy magas rangú római tisztségviselőről kapta, aki a mai Polgárdi területén élt és aki vagy akinek örökösei minden bizonnyal valamelyik pannóniai katonai betörés alkalmával rejtették el a kincseket a 4. század végén vagy az 5. század elején.

A kincs a Krisztus utáni 4. században készült, nagyméretű, összesen 14, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüst edényből áll. A magyar állam most hét darabot szerzett vissza: a vadász-, azaz a Seuso-tálat és a geometrikus tálat, a két geometrikus kancsót, a kézmosó tálat, az illatszeres dobozt és a Dionysos-kancsót, továbbá a kincs 1500 évvel ezelőtti elrejtéséhez használt, rézből készült üstöt.

Felidézték, hogy a 14 darabos dísztárgyegyüttes 1990-ben a New York-i Sotheby's aukciós ház árverésén bukkant fel, ahol megpróbálták értékesíteni, ám a kiállítás megnyitása után először Libanon, majd Magyarország és Jugoszlávia is kereseteket nyújtott be azon az alapon, hogy a kincset az ő területén találták meg, így a gyűjtemény őket illeti. Libanon később visszavonta igényét, Magyarország és a Jugoszlávia jogutódjaként perlő Horvátország keresetét pedig elutasította a New York-i esküdtszék, ezért a kincsek a birtokosnál maradtak.

Magyarország az elmúlt 25 évben többször is próbálta visszaszerezni a kincseket, a megállapodások többek között a műtárgyak magas ára miatt hiúsultak meg.

A most eredményre vezető tárgyalássorozat több mint egy éve kezdődött, a tárgyaláson Lázár János és Baán László képviselte a magyar államot - írták.

A kincsek végül a TEK logisztikai segítségével kerültek vissza Magyarországra a múlt hét végén.A római eredetű Seuso-kincs 15 darabból áll (14 ezüsttárgy: edények, tálak, kancsók és egy szelence, továbbá az ezeket rejtő rézüst), de összességében valószínűleg 248 tárgyról lehet szó. Az ismert tárgyak összsúlya 65,5 kilogramm, anyaguk szokatlanul nagytisztaságú ezüst. A lelet nevét tulajdonosáról kapta, akinek nevét egy majdnem kilenc kilogrammos, 70 centiméter átmérőjű tál szélére köriratban felvésett vers örökítette meg.

Az ezüstkészlettel megajándékozott Seuso (vagy Sevso) minden bizonnyal igen gazdag hadúr, avagy a római birodalom tartományi főtisztviselője volt, aki az ezüsttárgyak több-kevesebb pontossággal megállapítható keletkezési életkorából ítélve a Kr.u. 4. században élhetett. Székhelyére a már említett tálon egy korabeli palotát és a kertjében lakmározó társaságot ábrázoló relief, illetve vadász-halász életkép utal: a Balatonra emlékeztető alakú tó vizében ficánkoló hal fölött ez a felirat olvasható: Pelso (azaz Balaton).

Számos bizonyíték szól a lelet magyarországi eredete mellett. A legnagyobb ismert tálon az első tulajdonos neve és a Balaton egykori latin neve olvasható. Nyomós érv, hogy egy 1878-ban Polgárdi területén előkerült, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött ezüst négylábú állványnak (quadripus) és a Seuso-kincs egyik darabjának mintája, mérete olyan fokú egyezést mutat, hogy feltehető: azonos mester készítette őket, a két lelet összetartozik, és együtt rejtették el őket. A talajtani vizsgálatok is nagy hasonlóságot mutatnak, az egyik esetben "gyakorlatilag azonos" a Polgárdi környékén talált földminta és az egyik tálról származó agyagminta. A kincset rejtő fémüst is olyan technikával készült, amelyet akkoriban csak Pannóniában, főként a Balaton térségében alkalmaztak. Szabadbattyán határában, Polgárdi közelében hatalmas római kori villát tártak fel, amely vélhetően Seuso vagy egy hasonlóan gazdag úr tulajdona lehetett. Feltételezések szerint Seuso valamelyik barbár betörés idején rejthette el kincseit. Erre valószínűleg a 4. század végén, az 5. század elején kerülhetett sor - az Angliában faszénmaradványokon végzett kormeghatározás felső határa Kr.u. 380, de belefér a 4. század vége és az 5. század eleje is.

A rendkívül kalandos sorsú lelet eredetéről hivatalosan semmit sem lehet tudni. Valószínűsíthető, hogy az 1970-es években kutatta föl Polgárdi környékén Sümegh József, aki hivatalos bejelentést nem tett. Sümeghet 1980. december 14-én felakasztva találták egy Polgárdi közelében lévő romos, földbe vájt kunyhóban, ahol egy sebtében betemetett, nagyméretű tárgyak elrejtésére alkalmas üreget is felfedeztek. A hivatalos vizsgálat öngyilkosságot állapított meg, de ezt sokan vitatták. 2003-ban egy Pápán raboskodó férfi, Lelkes József azt nyilatkozta egy bulvárlapnak, hogy a kincseket Sümeghgel együtt ő ásta ki a Polgárdi melletti bányában, a két nagy üstbe rejtett negyvendarabos leletet eladogatták. Lelkes állítása szerint három barátja is, aki ismerte a titkot, furcsa körülmények között halt meg.

A lelet vélhetőleg közvetítők útján, a nyolcvanas években került a nyugat-európai műkincspiacra. A tizennégy ismert darabot 1980 és 1987 között vásárolta meg befektetési céllal egy Lord Northampton vezette angol befektetési társaság. A kollekciót a Getty Múzeumnak akarták eladni, majd 40 millió fontért árverésre bocsátották, az ügylet azonban meghiúsult, mert a tárgyak libanoni eredetét tanúsító papírok hamisítványnak bizonyultak.

A magyar kormány 1991-ben bejelentette igényét a kincsre, miként Libanon és Horvátország is. Libanon a tárgyalás kezdete előtt elállt követelésétől, Magyarország és Horvátország pedig elvesztette a pert: az 1993-ban New Yorkban hozott ítélet szerint egyik ország sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy területén találták meg a leleteket. Az obskurus származású ezüstedények a lord birtokában maradtak, ugyanakkor a legális nemzetközi műkincspiacon gyakorlatilag eladhatatlanná váltak. A brit tulajdonos 2006-ban bejelentette, hogy eladná a kincseket, amelyet nem nyilvános kiállításon be is mutattak.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium levélben tiltakozott, közölve, hogy a magyar jogszabályok értelmében a kincsek a magyar állam tulajdonát képezik, a magyar állam tulajdoni igényét továbbra is fenntartja és ezzel kapcsolatban minden lehetséges jogi lépést megtesz, ezek után a kincset nem sikerült értékesíteni.

2012 augusztusában Zelnik István műgyűjtő felajánlotta, hogy megvásárolná az ezüstkincs-együttest és végrendeletében Magyarországra hagyná azt, ha az állam vállalná, hogy ideiglenesen lemond követeléséről és nem kobozza el. Az ajánlatot a kulturális tárca visszautasította, indoklásuk szerint a javaslat zsákutca lett volna, Magyarország nem mond le a kincsekről és abban bízik, hogy a leletegyüttes az elmúlt években végzett jelentős tudományos háttérmunka révén kerülhet vissza Magyarországra.

Idén februárban a Magyar Régész Szövetség javasolta a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a meghirdetett műkincs-visszavásárlási program keretében a Seuso-kincsek visszaszerzését. Mint írták, a magyar állam megfelelő peren kívüli megállapodással rendezhetné a műkincsek státuszát, és fenntartva álláspontját a lelet magyarországi eredetéről visszaszerezhetné azt. Ezzel felkutathatóvá válna a kincslelet többi, ismeretlen helyeken rejtőző darabja és ismételten el lehetne végezni azokat a vizsgálatokat, amelyekkel immár publikálható módon lehetne bizonyítani a tárgyak eredetét. Az MNB közölte, hogy nem szándékozik visszavásárolni a Sauso-kincset a műkincsvásárlási programja keretében.