Infostart.hu
eur:
386.07
usd:
331.58
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Magyar zenészek sikeres fellépése Londonban

Harmadik állomásához érkezett októberben a Budapest Jazz Club és a londoni patinás Club 606 évenként jelentkező közös minifesztiválja, amelynek ez alkalommal a brit főváros adott otthont. A sikeres kezdeményezés a közelmúltban berlini, a jövőben pedig párizsi helyszínekkel is bővül.

2011 novemberében rendezett első alkalommal három napos klubközi fesztivált a Budapest Jazz Club és a műfaj egyik legrangosabb londoni szentélye, a 606 Club.

Az együttműködés valójában már 2003 óta létezik - mondta az InfoRádiónak Pallai Péter, a BJC egyik koncertszervezője. Tíz évvel ezelőtt azonban még csak egy fellépés erejéig működött a "csereakció" a két népszerű helyszín között.

A minifesztivált már Berlinben is elindították, és dolgoznak azon, hogy jövő májusban Párizsban is lehessen egy francia-magyar jazz együttműködés.

Néhány előadó, ahogy a Balassi Intézet honlapja bemutatja őket:

Babos Gyula a magyar Great Generation gitár mestere, gitároktatóként a jövő zenészeit is neveli. A hetvenes évek óta az egyik legkiemelkedőbb alakja a magyar dzsezz-zenének. 1992-ben, amikor a Koppenhágai Jazz Konzervatórium számos országba ellátogatott, hogy megtalálja a megfelelő oktatót nyári mesterkurzusukhoz, Babos Gyulát választották Barry Harris, Ed Thigpen és Butch Lacey mellett, aki a Roma dzsezz és fúziós zene egyedi keverékét játsza.

A tenor, alt és szoprán szaxofonos Iain Ballamy a 80-as évek élvonalbeli brit jazz-rock és fúziós zenészei közül került ki. Õ volt az egyik alapítótagja a legendás Loose Tubes zenekarnak. 1985-ben Iain játszotta Gil Evans zenéjét az Absolute Beginners című filmhez. Iain Ballamy túllép a zenei műfajokon, erős kapcsolatokat épít ki zenésztársaival szerte a világban, számos élvonalbeli zenésszel játszott már együtt. A Food nevű együttest, amelyet Thomas Stronen-nel, dobossal, zeneszerzővel és elektronikus zenésszel alapított, már az ECM Record szerződtette.

Mike Bradley dobos a pop/funk és jazz zenei vonalon is elismert és keresett művész az Egyesült Királyságban és szerte a világon. Olyan nemzetközi előadók albumain működött közre mint Natalie Cole és David Cassidy, de számos más dzsezzalbumon is. Mike közel két évtizeden keresztül együtt játszott a világ legjobb zenészeivel, mint például Mark Murphy-vel, George Fame-mel, Ronnie Scott-tal, Rosemary Clooney-val, John Dankworth-szal, Cleo Laine-nel, az Acoustic Alchemy-vel, Ernestine Anderson-nal, Nelson Rangell-lel, Andy Sheppard-del, Claire Martin-nal és Jason Rebello-val.

Winston Clifford Nagy-Britannia vezető dzsezzdobosainak egyike, hihetetlenül kifinomult játékos, aki hangszerét szinte énekeltetni tudja - Winston pedig a maga jogán is kiváló scat énekes. Winston a legjobbakkal lépett már fel együtt, köztük Courtney Pine-nal, Bheki Mseleku-val, Jason Rebello-val, Gary Husband-del, Pete King-gel, Dick Heckstall-Smith-szel, Iain Ballamy-vel, Ronnie Scott Band-del, Julian Joseph-fel, Andy Sheppard-dal, Steve Williamson Band-del, Jean Toussaint Band-del, Slim Gaillard-dal, Bobby Watson-nal, Monty Alexander-rel, Gary Bartz-cal, Art Farmer-rel, Archie Shepp-pel, Freddie Hubbard-dal. Játéka tökéletesen passzol elegáns mozdulataihoz, amelyek a fantasztikus "Papa" Jo Jones-t idézik.

Laurence Cottle a basszusgitár mestere, vezető alakja a jazz és fúziós zenének az Egyesült Királyságban. Szintén kiemelkedő zeneszerző és egy kiváló zenekar vezetője. Szinte mindenkivel játszott már együtt, aki számít Angliában. Az egyik sarokköve volt Bill Bruford Earthworks nevű zenekarának. Együtt játszott többek közt Eric Clapton-nal, Seal-lel, a Bee Gees-zel, Sting-gel, a Black Sabbath-tal és Mike Oldfield-del.

Dés András az új generációs magyar ütőhangszeresek koronázatlan királya, kiemelkedően tehetséges, szellemes és ötletes zenész. Nem csoda, hogy a londoni közönség szívesen fogadta, amikor a Gerard Presencer-Oláh Kálmán Magyar-Angol Szeptett tagjaként megjelent a London Jazz Festival-on 2008-ban.

Gyárfás István a modern swing gitár abszolút mestere. Elképesztő melodikus érzékkel megáldva könnyen érthető és élvezhető dzsezzt játszik, rendkívül magas művészi szinten. Egyike Magyarország legkedveltebb muzsikusainak.

Juhász Márton fiatal dobos, tanulmányait Magyarországon kezdte, majd 2005-ben országos első díjat nyert mielött tanulmányait Londonban folytatta. Miután 2007-ben a szakja legjobb diákjának választották, felvételt nyert a Berklee College of Music-ra. Azóta is folyamatosan előad mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon, valamint részt vett a 14., 15. és 16. Nemzetközi Dob Fesztiválon.

Lakatos Róbert dzsezz-zongorista 2004-es fellépésével teljesen lenyűgözte a londoni közönséget, köztük a Genesis volt rock gitárosát, Steve Hackett-et és Anna Ford televíziós személyiséget, majd a rákövetkező évben elnyerte a legjobb szólózongorista díját az Avignoni Nemzetközi Dzsezz Fesztiválon. Robi a klasszikus zenében is otthon van: 1996-ban első helyezést ért el a Bach zongora versenyen, amelyet a svájci Radio Basel szervezett. Pár évvel később a montreuxi szóló dzsezz zongora versenyről szintén első helyezéssel távozott. Szóló- és trió albumai Japánban rendkívül népszerűek.

Lantos Zoltán hegedűjátéka egészen egyedülálló. Nem csak hegedűjének különleges hangja a lenyűgöző, de még inkább az a varázslat, amely magyar gyökereiből, klasszikus zenei múltjából, a dzsezz iránti elhivatottságából és az Indiában eltöltött éveiből táplálkozik. Zeneiségében kontrasztot alkotva jelennek meg a meditatív spiritualizmus és minimalizmus, valamint a szabad dzsezz, D'nB', Dubstep világzene, rock és Nu jazz elemei, amelyek már-már táncolhatóvá teszik zenéjét.

Tony Lakatos szaxofonos híres cigányzenész dinasztiába született. Tony 1981-től kezdve rendszeresen Németországban lép fel, és egyike azon kevés európai szaxofonistáknak, akit az Egyesült Államokban is nagyra becsülnek. Hangszere igazi mestereként játékát több mint 350 albumon lehet hallani. Legutóbbi albumát, a Hometone-t New Yorkban vették fel, amelyet a Gramofon Magazin 5 csillaggal értékelt. Winston Clifforddal együtt az Arnie Somogyi vezette Cold Cherry Soup zenekar tagja volt - a zenekar a fesztivál alkalmából újra együtt fog játszani..

Pocsai Kriszta az egyik legcsodálatosabb hangú énekes a dzsezz világában. A magával ragadó, szerény énekesnő csak nemrégiben tért vissza a színpadra legutóbbi szenzációs albumával. Ezen a fesztiválon több darabot is előad majd az albumról. Pocsai Kriszta volt a szerzője, társszerzője az album összes zenéjének. Õ ugyanis egyike azoknak a ritka énekeseknek, akik mint zeneszerzők is megállják a helyüket. Zenéinek hangulata széles skálát ölel fel: a megindítóan szomorútól egészen a felszabadultan vidámig.

Nehéz megmondani, mia zongorista Sárik Péter erőssége, hiszen fantasztikusan játszik szólóban és kísérőként egyaránt. Õ napjaink egyik legnépszerűbb magyar dzsezz-zongoristája. 2007-ben elnyerte a legjobb szólójátékos díját a Magyar Rádió dzsezzversenyén. Korábban lenyűgözte már a londoni közönséget is a Pizza Express Jazz Club-ban. Legutóbbi albuma a Jazz Request Show 5 csillagot érdemelt ki a Gramofon magazinnál.

Vörös László, zongorista és komponista jelentős szerepet játszott húga, az énekes Vörös Niki sikerében is, hiszen kiváló zongorakísérő is. Vörös László 2007-ben a paksi dzsezzversenyen első helyezést ért el zongorán, az azt követő évben pedig legjobb zeneszerzőnek választották. Emellett a saját zenekarát is vezeti KvarTonus Jazz Quartet néven, amely az ő zenéit játsza.

Vörös Niki vérbeli dzsezzénekesnő, aki szinte bármiből képes kihozni a legmagasabb szintű dzsezzmuzsikát. Füstös hangja összhangban van a hagyományokkal, improvizációit ugyanakkor eredetiség mégis visszafogottság jellemzi. Bemutatkozó albuma bombasiker volt. Tavalyi első fellépésén a Budapest Jazz Clubban, lélegzetelállító, teltházas koncertet adott. Niki igazán szívből énekel.

Natalie Williams énekesnek magyar az édesanyja és a brit költő, John Hartley Williams az édesapja. 2000-ben európai turnén vett részt a European Youth Jazz Orchestra tagjaként. 2003-as bemutatkozó albuma, a Lucky Old Sun, amelyet összesen két nap alatt vettek fel, új fordulatot hozott a klasszikus dzsezz-zenében. Ezt követte a kritikusok által is elismert album a Yours Truly 2004-ben. Natalie körbeutazta a világot, fellépett a világ számos jelentős dzsezzeseményén, beleértve a 2009-es London Jazz Festival nyitókoncertjét a Barbican-ban, ahol Guy Barker Jazz Voice-szal együtt adott elő, de szerepelt a Montreux Jazz Festival-on is Svájcban.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×