Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

George Washington díjat kap a Budapesti Fesztiválzenekar és Fischer Iván

Bartók Béla, Doráti Antal, illetve Yehudi Menuhin után a világ tíz legjobb zenekara közé választott Budapesti Fesztiválzenekar és Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója kapják a George Washington díjat. A zenekar új Bridging Europe-Európai hidak fesztiváljának célja éppen az, hogy a kultúráján keresztül egy-egy európai országot bemutasson a hazai közönség számára.

Az Amerikai Magyar Alapítvány George Washington díjában azon személyek részesülnek, akik az emberi tudáshoz, így a művészetekhez, a kereskedelemhez, az iparhoz, a tudományokhoz és az emberek, illetve a nemzetek közötti megértéshez számottevően hozzájárultak. Az Alapítvány 1961 óta a zeneművészet terén Bartók Bélát, Doráti Antalt, Eggerth Mártát, George Jellineket, Yehudi Menuhint, Fritz Reinert, Scholz Jánost, Serly Tibort, Starker Jánost és Szigeti Józsefet tüntette ki.

A George Washington díj 51. díjátadójára augusztus 13-án a Budapesti Fesztiválzenekar Mozart Figaro házassága című előadásának New Yorkban tartott bemutatója után kerül sor.

A Budapesti Fesztiválzenekar 2013-ban ünnepli harmincadik születésnapját. Fischer Iván és a Fesztiválzenekar közötti, ma már világhírű partneri kapcsolat a komolyzene utóbbi három évtizedének egyik legnagyobb sikertörténete.

A zenekar - amelyet a kritikusok a világ legjobb 10 komolyzenei együttese közé választottak - a Művészetek Palotájával együttműködve éppen a most megkapott George Washington díj szellemében egy új fesztivál­sorozattal bővíti repertoárját. A szeptember 11 és 19 között megrendezésre kerülő rendezvénysorozat célja az, hogy a kultúráján keresztül egy-egy európai országot mutasson be a hazai közönség számára. Az idén a cseh kultúrára fókuszáló kezdeményezés jelentősége azonban túlmutat Magyarország határain: az esemény fővédnöke Herman Van Rompuy, az Európai Bizottság elnöke.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×