Infostart.hu
eur:
387.53
usd:
329.07
bux:
111325.7
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás

Köves Slomó: fénnyel lehet legyőzni a szellemi sötétséget

A szellemi fény mindenkiben ott van, hogy legyőzze a sötétséget - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) rabbija a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, a hanuka első napján, szombaton, a budapesti Nyugati téren felállított nyolcágú gyertyatartó első lángjának meggyújtásakor.

A hanuka nyilvános gyertyagyújtásán a rabbi úgy fogalmazott: a hanuka üzenete minden embernek, zsidónak és kereszténynek az, hogy a szabadság és az öröm együtt kell hogy járjon a lélek szabadságával, és a szellemi sötétséget fénnyel, szeretettel és bátorsággal, összefogással lehet legyőzni.

Köves Slomó emlékezetett arra: a hanuka a zsidóság, a szabadság, a szellemi elnyomás feletti győzelem ünnepe. A nyilvános gyertyagyújtással szeretnék megosztani a szabadság örömét és gyertyagyújtási hagyományuk üzenetét minden emberrel, vallásra és származásra való tekintet nélkül, közelebb kerülve így nemzetekhez, népekhez, egymáshoz.

Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színművész köszöntőjében úgy fogalmazott: a magyar kultúra "hármas aranypántból", a magyar, a zsidó és a roma kultúrából áll, mert egymáshoz tartoznak, hatnak egymásra, és ennek a lüktetésnek kell áthatnia a mindennapokat.

A színművész azt mondta: hisz abban, hogy a szellem világossága nem tűri az erőszakot, a kirekesztést, a megbélyegezettséget, a megalázást, és hisz abban, hogy minden ember szabadnak születik, és minden ember fenség.

Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész egy szegény zsidó család vacsorai kenyérosztásának példabeszédét idézve úgy fogalmazott: "a nélkülözésben a szeretet és a humor az, amely sokat tud adni és üzenni a világnak, az emberiségnek".

Az ünnepség keretében Fischer Iván karnagy, a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója Köves Slomóval meggyújtotta a gyertyatartó úgynevezett szolgalángját, míg az első lángot Hegedűs. D. Géza gyújtotta meg.

Az EMIH és a Chabad Lubavics Mozgalom szervezésében minden nap más neves művész vagy közéleti személyiség gyújt gyertyát a budapesti Nyugati téren a nyolc nap alatt.

A nyolcnapos ünnepen a zsidóság arra emlékezik, hogy i.e. 165-ben az ellenség által megszentségtelenített jeruzsálemi templomot újra kellett szentelniük a zsidóknak. A szentélyben azonban a hívek csupán egy napra elegendő olajat találtak, amellyel meggyújthatták a szent gyertyatartót, a menórát. A hagyomány szerint ekkor csoda történt: az egy napra elegendő olaj nyolc napon át égett. A hanuka (magyarul felszentelés) ünnepére emlékezve nyolc napon át minden este eggyel több gyertyát gyújtanak meg a zsidó családok, és azokat olyan helyre teszik, ahol hirdethetik az isteni csodát.

Címlapról ajánljuk

Donald Trump Kijevbe is kész elutazni a béke érdekében

Donald Trump szerint a kelet-ukrajnai Donbasz régió kérdésében „is sikerült közelebb kerülni az egyetértéshez”. Az amerikai elnök Volodimir Zelenszkijjel tárgyalt Floridában. Az ukrán elnök szerint a 20 pontra szűkített béketervezetről „90 százalékban sikerült megállapodni”. Egy végleges békemegállapodás Trump szerint „néhány héten belül” létrejöhet, de az sem zárható ki, hogy meghiúsul az egyezség.
Kína éve: így mondtak nemet Washingtonnak

Kína éve: így mondtak nemet Washingtonnak

Hszi Csin-ping kínai elnök számára 2025 eleinte kifejezetten nehéz évnek ígérkezett, ám az év végére látványos diplomáciai és geopolitikai sikerekkel zárhat. Kína határozottan és eredményesen reagált Donald Trump visszatérésével újrainduló amerikai–kínai kereskedelmi háborúra, miközben a világpolitikai színtéren is megerősítette nagyhatalmi státuszát. A külső sikerek mögött azonban továbbra is komoly belső gazdasági és politikai feszültségek húzódnak – összegzett a Bloomberg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×