Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Kétmilliárd forinttal több jut a Zeneakadémia felújítására

Kétmilliárd forinttal megemelte a kormány a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem felújítására szánt összeget, így az intézmény a beruházás keretében hangszerparkját is tudja fejleszteni.

A Magyar Közlönyben szerdán megjelent határozat értelmében a 11 milliárd forintot meghaladó értékű, 90 százalékos európai uniós támogatást élvező projekt magyar társfinanszírozása emelkedik meg 2 milliárd forinttal, ezzel a beruházás teljes értéke 13 milliárd forint fölé nő.

"A projekt nagysága és bonyolultsága öt évvel ezelőtti indulása óta költségeiben, de méreteiben is szétfeszítette eredeti keretét. A 2013 októberére befejeződő munka egy műemléki értékeket hordozó és egy páratlan jelentőségű műemléki épületnek nemcsak a +kifestését+ célozta, hanem teljes megújítását. Ennek pedig fontos eleme, hogy ezeket az épületeket - ahogy elképzeltük - modern, a kor és a jövő követelményeihez igazodó módon alakítsuk ki, megfelelő eszközökkel szereljük fel" - mondta el az MTI-nek Lakatos Gergely, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főmérnöke csütörtökön.

Beszámolója szerint az építési eszközök, anyagok ára az elmúlt öt évben jelentősen emelkedett, ezért a korábbi költségvetéssel a projekten belül a Zeneakadémia korszerű, a zenei oktatást, hangversenyezést szolgáló eszközökkel történő felszerelésére már nem maradt volna elegendő pénz. Így akár az is kérdésessé vált volna, hogy a ráfordítás a nagyságának arányában hasznosulhat-e - jegyezte meg.

"A támogatás növelése lehetővé teszi, hogy hangszerfejlesztést valósítsunk meg, a nagy- és a kisterembe a legjobb, nemcsak az oktatás fejlesztését, hanem a kulturális programokat is szolgáló technikai felszerelést, berendezéseket építsük be" - fűzte hozzá a főmérnök.

Címlapról ajánljuk
Ilyen volt a világ 2025-ben
Háború, halál, béke

Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×