Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
329.89
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Csurka-dráma lesz az Újszínház új évadjának húzódarabja

Bármelyik Csurka-drámát tűzik is az Újszínház műsorára, azt húzódarabnak tartja Dörner György igazgató, aki a teátrum szerdai évadindító sajtótájékoztatóján a műsor ismertetése mellett a színház új logóját és honlapját is bemutatta.

Dörner György igazgató hangsúlyozta: A hatodik koporsó helyére bármelyik Csurka-darabot teszik is, azt húzódarabnak, szavai szerint évad-meghatározó darabnak tartja.

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, valóban a Tarlós István főpolgármesterrel lezajlott beszélgetés után döntött úgy, hogy egy másik Csurka-darabot mutatnak be, ám még nem tudják, hogy melyiket, több lehetőség is felvetődött. Korábban arról volt szó, hogy a Megmaradni című művet tűzi műsorra a színház, most Dörner György úgy nyilatkozott, hogy a terv még változhat.

Mint fogalmazott: meggyőződése, hogy A hatodik koporsóból készült előadás több embert érdekelne, mint ahányat nem, vagy ahányan ellenzik a bemutatását.

"Nem kihasználni egy ilyen lehetőséget üzleti ballépés" - jegyezte meg, hozzátéve: reméli, hogy egy hasonló Csurka-darab ugyanolyan vonzerőt jelent a közönségnek.

A sajtótájékoztatón bemutatták a színház új logóját és honlapját, amelyen a színház virtuálisan bejárható, az új társulat megismerhető. A társulati tagok nevét felsorolva a színházvezető megjegyezte, hogy mellettük másokat is foglalkoztatnak a teátrumban, hiszen két színház megszűnt az évad végén, ezért lehetőségeikhez mérten megpróbálnak segíteni a korábban ott dolgozó művészeknek.

Pozsgai Zsolt, az Újszínház művészeti vezetője filmje bemutatóján Rómában tartózkodik, ezért a sajtótájékoztatón telefonon vették fel vele a kapcsolatot. Mint elmondta, az előző félév viharai után öröm számukra, hogy a színház jelenleg igazi nagyüzemben dolgozik. A Derzsi Jánossal való konfliktusáról szóló kérdésre úgy válaszolt, hogy az nem tartozik senki másra.

"Ezzel a témával nem foglalkozom, egyrészt mert nem tartozik ide, másrészt pedig elmúlt, úgy gondolom" - fogalmazott.

Dörner György a nagyszínpad első premierjeként a nyáron már játszott, Mert a mamának így jó! című darabot említette. A nagyszínpadi bemutatók között szólt Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek, Nyírő József Jézusfaragó ember, Tamási Áron Ábel című művéről is, amely decemberi premierrel látható. A stúdiószínpadon most próbálják Csurka István Deficit című művét, műsoron tartják Kodolányi János Földindulás, Páskándi Géza Vendégség és Kocsis István Árva Bethlen Kata című művét, a tavaly már egy-két előadásban játszott Szűz és a szörny valódi bemutatóját pedig szeptember 21-én tartják.

A sajtótájékoztatón elhangzott: Pozsgai Zsolt Szeretlek, Faust! című darabját is műsorra tűzik a Mindszenty-év keretében. Terveznek továbbá gyerekelőadásokat Cipőfűző masniban címmel és sanzon-estet is láthat a közönség, a stúdiószínpadon hétfőnként zenés esteknek adnak helyet. A Thália Színházzal közös, Tizenegy perc című produkció továbbra is látható a Tháliában.

Dörner György beszámolt arról, hogy a színház látogatottsága a kinevezése óta eltelt időszakban mintegy 80 százalékos, a jegyek a most induló évadra jól fogynak.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 22. 16:23
×
×
×
×