Az angol születésű Elizabeth Taylor "békésen halt meg a Los Angeles-i Cedars-Sinai Kórházban" - közölték a CNN hírtelevízióval. Hat héttel ezelőtt került kórházba szívproblémái miatt. Évek óta szívelégtelenséggel küzdött, 2009 októberében különleges katéteres műtéttel hozták helyre egyik szívbillentyűje működését.
Taylort kétszer is Oscar-díjjal ismerték el: az 1961-es Modern kaméliás hölgy, valamint az 1967-es Nem félünk a farkastól című filmben nyújtott alakításáért kapta meg az aranyszobrot. Olyan klasszikussá vált filmekben játszott, mint a Kleopátra és a Macska a forró bádogtetőn.
1999-ben II. Erzsébet brit királynő lovagi rangra emelte, így azóta a színésznőt a "Dame" cím is megilleti.
Elizabeth Taylor módos londoni családba született 1932-ben. Apja amerikai származású volt, így kettős állampolgárként nőtt fel. Hároméves korában már balettórákra járt, első filmszerepét kilenc évesen kapta a There's One Born Every Minute című filmben, ami után leszerződött közel két évtizedre az MGM-hez, ahol elég gyorsan szerepelhetett a Lassie hazatér című klasszikusban.
Sztárrá a National Velvet című 1944-es film tette, amiben Mickey Rooney-val szerepelt egy filmben. Az első filmjét felnőttként 1950-ben kapta az Örömapában Spencer Tracy mellett. Szépségére már gyermekkorában felfigyeltek Hollywoodban, ennek egyik oka egy szokatlan rendellenesség volt: két sor szempillával született.
Nyolcszor házasodott, Richard Burton kétszer is elvette feleségül. Először Conrad "Nicky" Hilton, az ötvenes évek egyik aranyifja vezette oltár elé, de a frigy csak kilenc hónapig tartott. Richard Burtonnel először 1963-ban találkozott, a Kleopátra című film forgatásán. Egy évvel később ment hozzá, és tíz éven át volt a felesége.
Hanganyag: Oláh András