Igen, bár egyértelmű volt, hogy nem ott akarunk először fellépni, az elég kockázatos lett volna, és az is biztos volt, hogy nem zenélünk úgy külföldön, hogy itthon ne adnánk koncertet. Így jött az ötlet, hogy legyen itthon egy vidéki és egy budapesti fellépés. New Yorkban most is zajlanak a magyar évad eseményei, amelyekre úgy kaptunk meghívást, mint magyar és egyben kelet-európai zenekar.

A Kontroll Csoport eredeti felállásban két és fél évig működött. Az összes dalt eljátsszák ebből az időszakból vagy válogattak közülük?

New Yorkban ötven percet játszhatunk, így arra a fellépésre azokat a számokat válogattuk össze a teljes Kontroll-életműből, amelyekről úgy érezzük, hogy abban a közegben érdekesek lehetnek. A magyarországi koncerteknek persze sokkal hosszabbnak kell lenniük.

Egy amatőr színjátszó csoport tagjai voltunk, én mint teljesen tehetségtelen huszonkét éves önjelölt, Kistamás Laci pedig mint egy színészzseni. Hajnóczy Csaba vezetett be minket a kortárs zenébe; hallgattunk Alban Berget, Stockhausent, Ligetit, Eötvöst, Kurtágot és még sok mást, közben megismerkedtünk az amatőr színház radikálisaival, a kommunában élő Orfeo színházasokkal. Egyszer csak ott találtuk magunkat 1980 szilveszterén Pomázon, Wahorn András, a Bizottság alapítójának fészerében, ahol előadtunk öt dalt, míg utánunk a nagy URH zenekar lépett fel.

Állandóan zenét hallgattunk és énekeltünk, így valahogy evidenssé vált, hogy zenekart csináljunk. Ez akkoriban egyébként nem volt meglepő: ez volt a rock második nagy hulláma Magyarországon.

Melyik a legmeghatározóbb koncertélménye?

Az első, Wahorn fészerében. Nyolcvan-száz ember lehetett ott, akik valójában az URH miatt jöttek. Álltunk ott szerényen, én kezemben a mikrofonommal egy olyan helyzetben, amilyenben életemben nem voltam. Hatalmas élmény volt kiállni az emberek elé egy szerepben, egy olyan képességemet kipróbálva, amilyen korábban nem volt. Legnagyobb meglepetésemre énekhang jött ki a torkomból és végig tudtam csinálni. Alig emlékszem valamire, csak azt tudom, hogy hatalmas szeretet áradt felém. Ott állt velem szemben Menyhárt Jenő és Müller Péter; láttam rajtuk, hogy meghökkentek, ezt nem várták tőlem.

Kifejezetten ellenünk nem. Akkoriban azonban az volt a szabály, hogy a művelődési házaknak le kellett adniuk a tanácsnál a náluk fellépő zenekarok felvételeit vagy a szövegeiket. Ha akadt a kulturális osztályon jó fej, akkor ez az egész csak formalitás volt. Vagy kétszer az is előfordult, hogy nem akartak játszani hagyni minket - akkor a tanácsi ember tudtával, álnéven zenélhettünk. Nem tudom, hogy az Európai Kiadót vagy a Kontroll Csoportot betiltották-e valaha. Szerintem nem. Legalábbis a művelődési házak vezetői olyan rendesek voltak, hogy vállaltak a kockázatot.

A közönség körében terjedő hangfelvételek is a kultúrházas koncertek előtt készültek?

Mi állandóan az Ikarus Művelődési Házban próbáltunk; az ottani igazgató meglátta az üzleti lehetőséget ebben, így lehetett életben tartani azt a hatalmas építményt az óriási adminisztratív apparátussal, márpedig a Kontroll Csoport, az Európa Kiadó és a Bizottság koncertjei mindig teltházasak voltak. Az épületben volt egy kis stúdió is, ott kezdték el másolni a dalainkat tartalmazó kazettákat. Aztán mostanában, hogy megint hallani lehet a zenekarról, kiderült, hogy sokaknál vannak még ilyen-olyan koncertfelvételek, s ezek már megtalálhatóak az interneten is.