Infostart.hu
eur:
362.41
usd:
323.09
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Tizennyolcan szállnak versenybe az Arany Orsóért

Tizennyolc film versenyez a 40. Magyar Filmszemle játékfilmes szekciójában január 27. és február 3. között. A vetítéseket idén a Palace MOM Parkban, a Budapesti Kongresszusi Központban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Bem moziban tartják.

A Filmszemle ünnepélyes megnyitóját két nappal a vetítések megkezdése után, január 29-én este rendezik meg a Budapest Kongresszusi Központban. Az eseményen osztják ki a Filmszemle Életmű-díjait és a Magyar Mozgókép Mestere díjat, majd a Filmszemlét Törőcsik Mari színművész nyitja meg.

A 40. Magyar Filmszemle programját 334 nevezett alkotásból válogatta ki az előzsűri, így 18 játékfilmet, 30 kisjátékfilmet, 31 dokumentumfilmet, 12 tudományos-ismeretterjesztő és 9 tévéfilmet vetítenek az egy hét folyamán.

A nagyjátékfilm kategóriában szerepel többek közt a Hukklét és a Taxidermiát rendező Pálfi György új alkotása, a Nem vagyok a barátod, de több, a mozikban már 2008-ban bemutatott film is versenyez a legjobb filmnek járó Arany Orsó-díjért, többek közt Sas Tamás 9 ½ randi című romantikus komédiája, Herendi Gábor Valami Amerika 2. című vígjátéka és Goda Kriszta Kaméleon című szélhámosfilmje.

A Filmszemlén tizenegy elsőfilmes rendező is bemutatkozik, közülük nyolc szintén a versenyprogramban. Az információs vetítések közt további 17 film szerepel, többek közt Csupó Gábor A Holdhercegnő című fantasy-ja, Iannis Smaragdis El Greco című életrajzi filmje és Fonyó Gergely Made in Hungária című zenés alkotása.

A nagyjátékfilmes zsűri elnöke idén Mészáros Márta rendező, további tagjai Hartyándi Jenő filmrendező, Ragályi Elemér operatőr, Tolvaly Ferenc író-filmrendező és Zsigmond Vilmos operatőr.

A versenyprogram és az információs vetítések mellett számos kísérőprogramot és szakmai rendezvényt tartanak a jubileumi 40. Filmszemle alkalmából. Január 29-től 31-ig a magyar film népszerű, klasszikus alkotásait ismét szélesvásznon láthatja a közönség, a Toldi mozi pedig az eseményekhez kapcsolódva ismét levetíti Tarr Béla 15 évvel ezelőtt készült filmjét, a Sátántangót. A Filmszemle szervezői idén is megemlékeznek a magyar filmtörténet egy kiemelkedő alakjáról. Idén Huszárik Zoltán filmrendező 2 játékfilmjét és 6 rövidfilmjét vetítik le az érdeklődőknek. A részletes program megtalálható a Filmszemle megújult, hivatalos honlapján (http://magyarfilmszemle.hu), ahol a közönségdíj odaítéléséhez a nézők szavazatait is várják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×