Infostart.hu
eur:
385.29
usd:
332
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Alföldi: "Van bennem némi túlfűtött kíváncsiság"

Augusztus elején kezdte el forgatni első filmjét Bartis Attila: A nyugalom című regényéből Alföldi Róbert, aki a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapta. A Jászai Mari-díjas színművész az InfoRádiónak elmondta: nagyon élvezi a filmezést.

Mennyiben más egy állami kitüntetés, mint egy szakmai vagy egy közönségdíj?

Nem gondolom, hogy ezek között különbség lenne. Az ember nyökög, amikor erről kell beszélnie, hiszen zavarban van, meghatódott, meg nagyon örül és nagyon boldog. Arról meg végképp nagyon nehezen beszél az ember, hogy miért kap egy ilyet. Erre azt szoktam mondani, hogy az ilyesmiről nem nekem kell beszélnem, hanem azoknak, akik adták. Nincs különbség, mindegyik díj ugyanolyan, mintha először kapna az ember valamit. Ez visszaigazolás, megfogható formája annak, hogy amit az ember csinál, jelent valamit.

A kíváncsiság az az ösztönző erő, ami minduntalan előre hajtja?

Ez biztosan a személyiség kérdése is, de nem szabad elfelejteni, hogy végtelen nagy szerencsém volt a szakmai életemmel. Nem gondolom, hogy nagyon sok emberrel történik meg, hogy egy producer, jelesül Bodzsár István felhívja telefonon azzal: azt akarja, hogy ő rendezzen filmet ebből a regényből. Nagyon fontos, hogy az ember olyan lehetőségekhez jusson, amelyeket ki tud használni. Az már egy következő lépés, hogy ezekkel megfelelően élni tudjon.Milyenek a filmrendezéssel kapcsolatos tapasztalatai?

Kibicnek semmi se drága: nagyon-nagyon élvezem, hogy sok olyan emberrel vagyok körülvéve, akik értenek ahhoz, amit csinálnak, és tanulhatok tőlük. Valóban van bennem némi túlfűtött kíváncsiság, amitől az ember bele tud vágni abba, hogy nagyjátékfilmet rendezzen Bartis Attila A nyugalom című regényéből.

Mennyire más filmes közegben rendezni, mint színpadon?

Nagyon más. Színházban az ember általában kronológiai sorrendben dolgozik, egy-egy jelenetre vissza lehet térni, így tud érni. Sokkal inkább tekinthető folyamatnak az, ahogy a színházban létrejön egy előadás. A filmben előre kell látni, érezni mindent, a legnehezebb pedig az, hogy - mivel nem kronológiailag vesszük fel - amikor összerakjuk az egészet, az hiteles folyamatnak tűnjön.

Kivételesnek érzi a helyzetét abban a tekintetben, hogy milyen munkákban alkothat?

Abszolút kivételesnek érzem, de azt hiszem, ennek része az is, hogy az ember az adott munkákat hogyan végzi el.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×