Szinte igen. Egy éve - mikor megjelent János új könyve -, a bemutatón én olvastam fel belőle részleteket. Akkor már éreztem, hogy ezt is szeretném színpadra vinni, azonban itt nehezebb volt a helyzet, mivel az áruláson, megcsaláson, hazugságon kívül nem volt más közös nevező, ami összefogta volna a novellákat. Így másként kellett csoportosítani a történeteket.

"A bogyósgyümölcs-kertész fia" kapcsán azt mondta: nagyon magáénak érzi a történetet. Ez most is így volt?

Nem lehet szépíteni az ember életét, és nem is nagyon kellene. Persze, hogy voltak hasonló hazugságok és megcsalások az én életemben is, de azt azért nem mondhatom, hogy az összes történet illik rám, vagy mindhez hasonlót átéltem.

Fontos az egy önálló est esetében, hogy magáénak érezze az ember, esetleg egyetértsen vele?

A személyesség mindenképpen fontos, hiszen ettől lesz hitelesebb. De az előző estet sem az motiválta, hogy "ezt mintha én írtam volna", hanem egyszerűen nagyon tetszett. Itt is inkább ezt érzem, még ha rémes is szembesülni azzal a sok árulással, hazugsággal, amit fölvet a történet.A novellák többsége - ahogyan Ön is mondja - negatív kicsengésű. Ez nem baj?

Hát tény, hogy egyik sem fest túl pozitív képet az életünkről, és sokszor nehéz ezzel szembesülni, de hát János írása ennyire realista.

Realista vagy pesszimista?

Realista.

Mi alapján válogatta össze az estet a kötet 33 novellájából?

Kellett keresnem egy közös motívumot, amely köré szervezem az estet. Úgy döntöttem, hogy azokat a történeteket rakom bele, amik Budapesten megtörténhetnek. Így volt egy-két olyan - vidéki környezetben játszódó - kedvencem is, ami kimaradt. De így van egy olyan üzenete is a darabnak, hogy ha valaki "beveszi" magát a városba, akkor nem tud innen elszabadulni. Az első és az utolsó novella ezt foglalja keretbe. Ágálhatsz ez ellen, utálhatod, de megszoktad, és nem tudod feladni.

A szerző beleszólt a szerkesztésbe?

Nem igazán. Megírtam, aztán elküldtem Jánosnak, tett egy-két javaslatot, de igazából nem szólt bele. Most, hogy lement a bemutató, már beleszólna, de most meg már én nem akarom átalakítani. Ennek nem hiúsági oka van, egyszerűen mérhetetlenül fáradt vagyok, és nincs erőm új novellát tanulni, és az egészet átszerkeszteni. Talán majd egyszer.

Az előadás ismertetőjébe egy Háy verset választott. Ha ez a "segítsége" nem lett volna, mit írt volna az ajánlásba?

Nagy bajban lettem volna. Hiszen ha azt mondom - amit már mondtam -, hogy arról szól, milyen gyávák, kisstílűek és becstelenek vagyunk, és nem csak másokat csapunk be, hanem leginkább saját magunkat, akkor senki nem fog bejönni, megnézni. Az, hogy ma így éljük az életünket, úgy érzem, nem csak a mi hibánk, sokkal inkább a mai világról mesél, arról, hogy nincsenek vezérfonalaink, elveink, bármi, amibe kapaszkodhatnánk. Nem reménykedem, hogy bárki is megváltozna attól, hogy szembesül ezzel, bár úgy érzem, mindenki talál olyan történetet, amiben magára ismer. Mondjuk, ha egy-két házaspár összeveszik az est után, már történt valami...