Infostart.hu
eur:
362.14
usd:
315.92
bux:
153184.23
2026. szeptember 22. kedd Móric

Lehet, hogy csak ősszel vetítik a díjnyertes filmet

Könnyen lehet, hogy csak ősszel mutatják be a mozikban a 37. Magyar Filmszemle legjobbnak ítélt filmjét, a Taxidermiát - jelentette ki a film producere az InfoRádióban.

Miskolczi Péter elmondta: a három ország kooprodukciójában készült film munkálatai szinte a filmszemle előtti utolsó pillanatban értek véget.

A producer közölte: a szemle előtt senkivel nem kötöttek forgalmazási szerződést, de három társasággal is tárgyaltak, amelyekkel jelenleg is folynak az egyeztetések; egy héten belül döntenek arról, kivel kívánnak együttműködni.

A filmszemle után valamivel jobb helyzetbe kerültünk, mivel nemcsak a szakma, hanem a közönség is nagyra értékelte Pálfi György filmjét - tette hozzá Miskolczi Péter.

A Taxidermia producere szerint továbbra is van esély arra, hogy tavasszal tartsák a premiert, de ha nem sikerül kedvező időpontot kapniuk, akkor erre csak ősszel kerül sor.

Bízom benne, hogy időközben nemzetközi sikereink is lesznek, amelyek segítik majd a hazai megjelenést - hangsúlyozta Miskolczi Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×