- Akkor azt mondtam, hogy soha többet nem pályázok, és nem azt, hogy soha többet színházigazgatás. Abban biztos voltam, hogy még egyszer nem vagyok hajlandó kitenni magam a pályáztatással járó őrületnek. A Bárka esetében is ragaszkodtam ehhez. Felkért a társulat igazgatónak, aztán az önkormányzat is, végül a testület azt mondta, pályázatot fognak kiírni, induljak. Erre én azt válaszoltam, hogy nagyon megtisztelő, de köszönöm, ebben az esetben engem nem érdekel a Bárka. Sok okom volt rá, hogy ezt válaszoljam. Először is az Új Színház-pályázattal kapcsolatos élményeket máig őrzöm, másodszor Csányi János szerződése nem lejárt, hanem ő maga mondott le, harmadrészt akkor már mindenki tudta, hogy a társulat felkért engem. Úgy ítéltem meg, hogy tisztességesebb, ha mindkét fél nyíltan vállalja egy ilyen helyzetben, azt, amit akar. És mivel erre volt törvényi lehetőség, én lettem az igazgató.

- Tehát ha pályáznia kellett volna, akkor inkább kihagyta volna a lehetőséget?

- Igen, akkor nem pályázok.

- Mit gondolt a Bárka Színházról, mielőtt ez a lehetőség egyáltalán szóba került?

- Nem gondoltam róla semmit, mert nem ismertem. Volt egy-két előadás, amit elmentem megnézni, de azok nem álltak közel a szívemhez. Azt tudtam, hogy az egyik legjobb színházi tér Pesten, meg azt is tudtam, hogy az egyetlen színház, ami – hogy úgy mondjam – alulról építkezett. A semmiből hozták létre, Csányi János vezetésével. De miután ő elment, a színészek ahelyett, hogy egymás torkának estek volna, leültek, és arra jutottak, hogy akkor ők most elmennek az Alföldihez és megkérdezik, elvállalná-e az igazgatást. Azt mondtam, elméletben nagyon érdekel, és megtisztelő, de sok mindenről előbb tájékozódnom kell.

- Miért vállalta? Volt egy színház, egy társulat, amit nem nagyon ismert, néhány előadás, ami nem állt közel a szívéhez. A hiúsága döntött?

- Ahhoz ez túl nagy felelősség. Természetesen az ember az elején boldog, meg van hatódva, de amikor leül magával beszélgetni, akkor rájön, hogy mekkora felelősség irányítani egy társulatot. Tehát nem arról van szó, hogy én magam belevágok egy kalandba, aztán lesz, ami lesz. Ott van 1200-150 ember mögöttem, akikért nem egy kéthónapos próbaidőszakra, hanem évekre felelősséget kell vállalni. De éppen mert a Bárka kissé kiesett a fővárosi színházi életből, viszonylag tiszta lappal lehet indulni, építkezni. Azt veszem észre az ott lévő embereken, hogy kevesebbet hisznek magukról, mint amennyire valóban képesek. Ezen kell legelőször változtatni. Ki kell próbálnunk közösen, meddig mehetünk el, mire vagyunk képesek.

- Nagyobb a felelősség így, hogy a társulat kérte fel?

- Hát nem tudom, hogy nagyobb-e. Valahogy tisztább a helyzet. Az első köröket nem kell lefutni. Nagy a bizalom és a várakozás.

– Csányi János gazdasági okokra hivatkozva távozott. Ezt belső konfliktusok is megelőzték, mégis erre hivatkozva állt fel. A színház költségvetése azonban nagyjából ugyanannyi maradt. Lehet ennyiből is működtetni a színházat?

- Nem tudom, hogy milyen volt a Bárka helyzete mondjuk tavaly ősszel. Arról tudok beszélni, milyen feltételek között kell nekem dolgoznom. Azt gondolom, hogy abból a pénzből, ami most rendelkezésre áll vagy rendelkezésre fog állni a következő évben – odafigyelve – meg lehet csinálni. Mielőtt igent mondtam a felkérésre, a színház gazdasági helyzete volt az egyik legfontosabb, amiről tájékozódnom kellett.

- Nyilván gazdasági dolgokkal kevesebbet foglalkozott eddig. Most a meglévő csapatra támaszkodik, a Bárka eddigi gazdasági vezetésére vagy újakat hoz?

- Miért vinnék újakat? Ott van valaki, aki ismeri, aki ebben a zűrzavaros helyzetben is vitte az ügyeket. Miért támaszkodnék másra? Addig, amíg nem történik olyasmi, amitől ez a bizalom meginogna, nem változtatok.

- Tavaszra ígért részletes programot, részletes struktúrát a jövő évadra. Addig átmeneti üzem van?

– Igen, addig meg kell terveznem a következő évadot. Szeretném, hogy a beköszönő sajtótájékoztatón elmondhassam, mi minden fog történni a Bárkában 2007 júniusáig. Nagyjából megvannak a darabok, nagyjából megvannak a szereposztások.

- Tudhatunk valamit arról, hogy mégis milyen irányt vesz a színház?

- Aki ismeri az eddigi munkáimat, az nagyjából sejtheti. Rendezni is fogok, játszani is, nagy darabokat szeretnék csinálni, nagy klasszikusokat, és sokat, hogy csak kapkodják a fejüket.

– Karakteres rendezőként ismertük meg, de ameddig nem volt igazgató, nem kérdeztük, mit gondol más rendezőkről. Nem könnyű kitalálni, kiket hív majd.

– Biztos, hogy olyan rendezőket hívok, akik hozzám hasonlóan nagyon „valamilyenek”. Megosztók, hatással vannak a nézőkre. Részleteket azonban nem árulhatok el, hiszen van, akivel beszéltem, és van, akivel még nem sikerült. Ez nem ködösítés, természetes, hogy az ember szeretné alaposan átgondolni, mit tervez. Nagyon fontos, hogy a színészek közül mindenkinek legyen arra lehetősége, hogy kipróbálja, mit tud, mit bír.

- A szakmában mindenki tudja önről, hogy állandó csapattal dolgozik. Nem feltétlenül csak színészekre gondolok, hanem jelmez- és díszlettervezőkre is. Viszi őket is? Vagy ugyanúgy alkalmanként csatlakoznak önhöz, mint eddig?

- Nem tartunk még itt. Érdekes, hogy milyen nyomorúság van a szakmánkban. Megdöbbentő, milyen telefonáradatot, leveleket és borzasztó megrázó jelentkezéseket kapok három hónapja, mióta fölröppent a hír. De érdekes, hogy azok, akikre gondol, nem jelentkeztek. Õk tudják, hogy ha úgy alakul, akkor úgyis szólok.

- Ezernyi dolgot csinál. Mindent megtart színi igazgatóként is?

- Igen, ez csupán szervezés kérdése. Azt szoktam mondani, hogy derült égből villámcsapásként hullott az ölembe a Bárka, de azért nem ilyen rossz a helyzet. Biztos lesznek majd, meg már most is vannak pillanatok, hogy hirtelen olyan döntést kell hozni, vagy olyan helyzetbe kerülök, amilyenben még nem voltam. Azt kell valahogy megtanulnom, hogy merjem vállalni a döntéseimet.

- Hogyan fogadták a kinevezését a szakmában? Irigykedtek?

- A szakmában? Marton László, Mácsai Pál, Megyeri László, Bodolai Géza és Meczner János gratulált. Nagyon helyesen. De bárkivel beszéltem, bárkivel találkoztam, mindenki felajánlotta a segítéségét. Lehet, hogy titkon irigykednek, talán azért, mert nem volt semmi suskus ebben a történetben.