Infostart.hu
eur:
365.83
usd:
327.38
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles
Sártengerben álló házak az elõzõ napi villámárvíz után a nepáli Nuvakot körzet egyik településén 2026. augusztus 27-én. A halálos áldozatok száma 289-re nõtt, 826 embert, azon belül több mint 520 turistát, köztük három magyart eltûntként tartanak nyilván.
Nyitókép: MTI/EPA/Narendra Sresztha

Pusztító áradás a Himalája országában

Legkevesebb 40 házat és két hidat söpört el egy újabb áradás Nepál középső részén vasárnapra virradóra, áldozatokról egyelőre nem tudni.

Helyi hatóságok felszólították a Katmandutól mintegy 100 kilométerre nyugatra lévő Gorka körzetben élőket, illetve a környéken tartózkodó turistákat, hogy egyelőre hagyják el otthonaikat.

Balendra Sah miniszterelnök a közösségi médiában megjelent bejegyzése szerint a hadsereg mostanáig hat embert menekített ki a térségből.

A tájékoztatás szerint a katasztrófavédelem vizsgálja, mi okozta a körzet északi részén lévő Budi Gandaki folyó szintje emelkedését. A Kathmandupost című nepáli hírportál a körzet egyik magas rangú tisztségviselőjére, Darmendra Kumar Misrára hivatkozva azt közölte,

a folyó egy szakaszát vélhetően földcsuszamlás torlaszolta el.

A mentési munkálatokra a rendőrséget is mozgósították, valamint helikoptereket is útnak indítottak - tette hozzá a hírportál.

Nepálban alig másfél hónapja, az ország Kínával határos térségében történt súlyos gleccserszakadás, amelynek nyomán több mint 1400-an meghaltak és több ezren eltűntek. A szerencsétlenség több mint 30 ezer embert érintett és mintegy 7500 házat pusztított el.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×