Infostart.hu
eur:
362.89
usd:
322.3
bux:
148170.68
2026. november 4. szerda Károly
Néhány kameruni birka egy fás-füves területen.
Nyitókép: Unsplash

Katasztrófával végződött a jó szándékú természetvédelmi kísérlet

Egy németországi természetvédelmi területre azzal a szándékkal telepítettek be juhokat, hogy kordában tartsák a burjánzó növényzetet, ám az állatok jelentős része nem élte túl a kísérletet.

Jó szándékú természetvédelmi kísérlet indult, súlyos állatvédelmi ügy lett belőle. Egy alsó-szászországi természetvédelmi területen 42 kameruni juhot telepítettek ki azzal a céllal, hogy legelésükkel visszaszorítsák a túlburjánzó növényzetet és segítsék a biodiverzitás megőrzését – írja az Agroinform.

Mint írják, maga a kezdeményezés nem szokatlan, számos helyen alkalmaznak természetvédelmi legeltetést. Jelen esetben viszont az volt a probléma, hogy az állatokat lényegében magukra hagyták, abban bízva, hogy jól megélnek majd emberi beavatkozás nélkül is.

Ennek az lett az eredménye, hogy 17 juh elpusztult, a túlélők pedig súlyosan legyengültek, megbetegedtek és parazitákkal fertőződtek meg.

Az állatorvosi ellenőrzés szerint az állatok nem jutottak folyamatosan ivóvízhez és takarmányhoz, nem állt rendelkezésükre megfelelő menedék, és rendszeres állategészségügyi ellátásban sem részesültek.

Az állatok állapotára a helyi lakosok hívták fel a figyelmet, ezután jött a hatósági ellenőrzés. A vizsgálat során nemcsak az állatok rossz fizikai állapotát rögzítették, hanem azt is, hogy a terület nem volt megfelelően elkerítve. A nyáj így szabadon mozoghatott, ami további kockázatokat jelentett, például baleset vagy más állatok támadása szempontjából.

Sőt, az is problémát jelentett, hogy az állatok tartósan emberi kapcsolat nélkül maradtak, ami jelentősen rontotta a kezelhetőségüket, ez pedig megnehezítette a mentést és a későbbi állatorvosi beavatkozást.

A vita középpontjába az került, hogy a természetvédelmi szervezet szerint a kameruni juhok olyan robusztus állatok, amelyek képesek önállóan fennmaradni a természetben. Erre hivatkozva azt állították, hogy nincs szükségük olyan mértékű emberi gondoskodásra, mint a hagyományosan tartott haszonállatoknak.

Ez azonban nem hatotta meg a hatóságot, és arra kötelezte a szervezetet, hogy biztosítsa az állatok jólétét és megfelelő ellátását. Az ügy végül bíróságra is került.

Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×