Infostart.hu
eur:
368
usd:
317.61
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Plasser & Theurer usp 2000 c2 ágyazatrendezõ gép a V-Híd gépbemutatóján, amelyen a Budapest-Belgrád vasútvonal nyíltvonali szakaszának utolsó vágánydarabját helyezték be Kiskõrösön 2024. október 9-én. Az eseményhez kapcsolódó ünnepségen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy az eddigi legfontosabb mérföldkövéhez ért az új Budapest-Belgrád vasútvonal építése, hiszen az utolsó sínszál lefektetésével a fõvároson kívüli szakasz nyíltvonali vágányépítési munkálatai lezárultak, s így a jövõ év végére elkészülhetnek a magyarországi munkálatok.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Bejelentés a Budapest-Belgrád vasútvonalról, a szerbek időpontot is mondtak

A szerb és a magyar fél közös útlevél- és vámellenőrzést végez a február végén vagy március elején elinduló Budapest-Belgrád vasútvonal járatain, az ellenőrzés a tervek szerint 30 percig tart majd - közölte a szerbiai belügyminisztérium.

A tájékoztatás szerint a határellenőrzés végzésének módját a szerb és a magyar kormány közötti közúti, vasúti és vízi forgalomban végzett határellenőrzésről szóló megállapodás szabályozza, amely alapján a felek megállapodhatnak abban, hogy az ellenőrzést közös átkelőn végzik. Ennek értelmében személyforgalom esetén a határellenőrzést Magyarország területén, a kelebiai vasútállomáson végzik, míg a tehervonatok vizsgálata Szerbiában, a Szabadka-Kelebia vasúti határátkelőn történik.

A szerb vasúttársaság megbízott igazgatója korábban közölte hogy a szerb és a magyar főváros közötti vasútvonalat a várakozások szerint

február 20. és március 15. között helyezik forgalomba.

Ljubisa Pejicic azt is közölte, hogy a vonalon naponta nyolc járat közlekedik majd, és ezek közül kettő Bécsig folytatja az útját.

A Budapest-Belgrád vasútvonal Újvidék és Belgrád közötti szakaszát 2022 márciusában adták át, míg a teljes szerbiai szakasz tavaly október óta használható.

Belgrádból a 184 kilométerre fekvő Szabadkára 70 perc alatt lehet eljutni, míg a tervek szerint a vasútvonal teljes elkészülte után a szerb és a magyar főváros közötti menetidő nem lesz több 2 óra 45 percnél.

Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: kivárásra játszhatna az AfD, de ők türelmetlenek

Bauer Bence: kivárásra játszhatna az AfD, de ők türelmetlenek

Az AfD hiába vezető politikai erő jelenleg Németországban, koalíciós partnerek nélkül egy győztes választás esetén sem tudna kormányt alakítani – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója, Bauer Bence.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Tisza-kormány: az Európai Tanács vezére Magyar Péternél méri fel a terepet a nagy uniós költségvetési alku előtt

Tisza-kormány: az Európai Tanács vezére Magyar Péternél méri fel a terepet a nagy uniós költségvetési alku előtt

Az Európai Tanácsot vezető António Costa szerdán Budapesten tárgyal Magyar Péterrel, mielőtt Dublinban megkezdődnek az informális egyeztetések az EU következő hétéves költségvetéséről. A megállapodás még távolinak tűnik mivel az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság tervezetét, az Európai Parlament és a tagállamok eltérő irányokba vinnék, pedig a 2028–2034-re vonatkozó több éves pénzügyi keretből (MFF) a meglévő politikák mellett az új prioritásokat - versenyképesség és védelem - is finanszírozni kéne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×