Infostart.hu
eur:
366.13
usd:
321.97
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
Vegyi fegyver, kémiai harcanyag, vegyi támadás, mérges gáz, gáz támadás, vegyi katasztrófa,
Nyitókép: Getty Images / SEAN GLADWELL

11 ezer bevetés: az oroszok szörnyű vegyi háborút folytatnak az ukránok szerint

Az ukránok azt állítják, hogy 11 ezernél is több alkalommal vetettek be ellenük kémiai harcanyagokat az oroszok.

Az orosz hadsereg több mint 11 000 vegyifegyver-támadást hajtott végre a háború kezdete óta, és ezzel legalább 3000 ukrán katonát tettek ki mérgező anyagoknak – közölte a The Defense Post a kijevi hadvezetésre hivatkozva.

A portál emlékeztet rá: a holland és a német hírszerző szolgálatok már júliusban azt jelentették, hogy Moszkva fokozza a vegyi támadásokat Ukrajnában, ami a nemzetközi jog szerint háborús bűncselekménynek minősül.

Ezt látszik igazolni az ukrán fegyveres erők vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) védelmi igazgatóságának legutóbbi jelentése is.

A dokumentumot ismertetve Artyom Vlaszjuk ezredes, az igazgatóság Polgári Védelmi Osztályának vezetője elmondta, hogy az oroszok többször is bevetettek K-51 és RGVO könnygázgránátokat, valamint klórral, illetve ammóniával töltött lövedékeket. Ezeket a vegyszereket – magyarázta – arra használják, hogy „kifüstöljék” az ukrán védőket az árkokból és az erődített óvóhelyekről, ahonnan hagyományos tűzerővel nem tudnák őket kiszorítani.

Ihor Djak, a CBRN megbízott parancsnoka ezt azzal egészítette ki, hogy az általuk felsorolt 3000 eset között csak a hitelesített mérgezések vagy támadások szerepelnek. A valóságban ennél sokkal többször vethettek be már az oroszok kémiai harcanyagokat. Ugyanis az esetek bizonyítására gyakran nincs lehetőség, hiszen nem lehet minden összecsapást követően megvizsgálni a katonákat, vagy a harcok helyszíneit. „Csak azokat az esteket számoltuk össze, amelyeket hivatalosan megerősítettek és bizonyítottak is” – hangsúlyozta Djak.

Ukrajna korábban már többször is azzal vádolta Oroszországot, hogy megsérti a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményt, amely tiltja a mérgező anyagok háborús alkalmazását.

A megállapodás 24 éven át tartó tárgyalások után, a 40 ország részvételével folytatott Genfi Leszerelési Értekezleten született, 1992-ben. Az egyezményhez 1993 januárjától lehetett csatlakozni, amit Oroszország négy évvel később meg is tett. Ennek értelmében 2007-ig valamennyi aláíró államnak fel kellett volna számolnia az összes vegyi fegyverét. Ám az oroszok erre haladékot kaptak azzal, hogy nemzetköz felügyelet alá helyezték a meglévő kémiai harcanyagaikat.

Viszont 2024. novemberében, a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet Ukrajnában vizsgálódott, és talajmintákból, valamint fegyvermaradványokból azt állapította meg, hogy az oroszok sok esetben használtak vegyi harcanyagokat. A kijevi hatóságok egy hónappal később pedig már arról adtak hírt, hogy az inváziós erők bizonyíthatóan 4800 esetben mérgesgázzal, vagy tömegoszlatáshoz használt anyagokkal támadtak, és ezek következtében több mint 2000 ukrán megsérült.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×