Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
London Covid
Nyitókép: Pixabay

A brit kormány a kamaszoknak is szavazati jogot adna

A brit kormány úgy döntött, hogy az országban 18 évről 16 évre csökkenti a választásokon való részvételi jogosultság alsó korhatárát - jelentette be csütörtökön Angela Rayner miniszterelnök-helyettes. A törvényjavaslatot még a parlamentnek is jóvá kell hagynia.

A döntés szerint a 16 éves korhatárt elérő fiatalok ezentúl minden választáson, így már a 2029-ben esedékes általános választásokon is szavazhatnának.

Angela Rayner az X-en megjelent közleményében azzal indokolta törvényjavaslatot, hogy "a fiatalok már most is a társadalmi élet aktív résztvevői azzal, hogy dolgoznak, adót fizetnek, és katonai szolgálatot vállalnak, ezért magától értetődő, hogy beleszólásuk lehessen az őket érintő kérdések eldöntésébe".

Hozzátette, a javaslat biztosítja, hogy "a lehető legtöbb ember részese lehessen a brit demokráciának".

A tavaly júliusban lebonyolított brit általános választásokon a részvételi arány 59,7 százalékos volt, 2001 óta a legalacsonyabb a szigetországban.

A korhatár csökkentéséről szóló javaslat részét képezte a tavaly hatalomra került munkáspárti Keir Starmer választási programjának, amelyben a "brit demokrácia modernizálását" célzó intézkedésként mutatták be a kezdeményezést.

Címlapról ajánljuk
Apáti Ferenc: itt az almageddon

Apáti Ferenc: itt az almageddon

Nem várható áremelés, pedig az idei lehet az elmúlt fél évszázad egyik legrosszabb almatermése Magyarországon. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács várakozásai szerint a termés 130-140 ezer tonna körül alakulhat, ami jelentősen elmarad a tavalyi 170 ezer tonnától, és töredéke a kedvező évjáratokban megszokott szintnek.

Németh Nándor az úszóváltó Eb-aranyáról: ha Kristóf úszik, akkor igazából nem baj, hogy borul a sorrend

A 4x100 méteres gyorsváltó Eb-aranya után a négyesfogat már nagyobb motivációt jelent Németh Nándornak, mint eddigi fő száma, a 100 m gyors. Az egyéniben vb-bronzérmes úszó az InfoRádiónak azt is elárulta, hogy csak a délutáni döntő előtt gyakorolta a repülőrajtot a váltóra, amikor kiderült, hogy a kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf is tagja lesz a négyesnek.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés jöhet ma Németországban, a kancellár jövője is eldőlhet

Politikai földrengés jöhet ma Németországban, a kancellár jövője is eldőlhet

Ma tartományi parlamenti választást tartanak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár dönthet az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont körüli vereséget szenvedhet. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×