Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
325.87
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
A 2020. május 12-én kiadott képen a Ryanair ír diszkont légitársaság repülőgépei állnak az angliai Stanstead repülőtéren 2019. augusztus 22-én. Sajtójelentések szerint a Ryanair ezen a napon bejelentette, hogy járatai 40 százalékát újraindítja júliustól. A koronavírus-járvány miatt kötelezővé teszik a védőmaszk viselését, valamint az utasoknak több adatot kell szolgáltatniuk a tartózkodási helyükre vonatkozólag.
Nyitókép: MTI/EPA/Will Oliver

A Ryanair keményen megbünteti a renitens utasokat

A Ryanair bejelentette, hogy azok az utasok, akik viselkedésükkel zavarják az utazást és el kell őket a fedélzetről távolítani, a jövőben 500 font pénzbírsággal lesznek sújthatók.

A légitársaság szerint ez minimális büntetés, és a továbbiakban is polgári kártérítést fognak követelni a kiutasított utasoktól. A Ryanair abban bízik, hogy az új szabályzatával sikerült elrettentenie az utasokat az elfogadhatatlan viselkedéstől – írja az economx.hu a brit The Guardian cikkére hivatkozva. A szabályzat szerint az udvariatlan, agresszív vagy ittas utasok zavarhatják a rendet, a legszélsőségesebb esetekben pedig veszélyt jelenthetnek a repülőgép biztonságára, amelyek a repülőgép irányának megváltoztatásához vezethetnek.

A Ryanair szóvivője szerint elfogadhatatlan, hogy egy utas kellemetlenkedése miatt a többi utasnak felesleges kellemetlenségeket kelljen elszenvedniük. A légitársaság, amely 2024-25-ben több mint 200 millió utast szállított, azt állította, hogy az ilyen incidenseket a többi légitársasághoz hasonlóan elszigetelt eseményként kezelik, amelyeket kis számban okoznak rendbontó utasok.

Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója korábban arra szólította fel a repterek üzemeltetőit, hogy korlátozzák az utasok alkoholfogyasztását két italra, ez ugyanis hozzájárulnak a repülőkön előforduló rendzavarások számának csökkenéséhez.

Emellett a társaság nemrég keresetet nyújtott be Írországban az egyik utas ellen, aki állítólag megzavarta a Kanári-szigetekre tartó járat útját 2024-ben. A társaság 15 ezer euró kártérítést követel a rendbontótól.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×