Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető 2022. augusztus 10-én Phenjanban bejelenti, hogy országa legyőzte a koronavírus-járványt és elrendelte a májusban bevezetett megelőző intézkedések eltörlését.
Nyitókép: KCNA

Kim Dzsongün testvéri segítségnek nevezte, hogy országa háborúban áll Ukrajnával

Az észak-koreai diktátor szerint indokolt volt országa részvétele az orosz-ukrán konfliktusban, mivel ez egy "testvérnemzet" védelmében gyakorolt szuverén jog - jelentette az állami KCNA hírügynökség.

"Részvételünk a konfliktusban igazságos volt és a köztársaságunk szuverén jogainak keretein belül történt" - mondta Kim a KCNA szerint. "A kurszki műveletben részt vevő összes bátor katonát hősnek és a nemzet becsületének legmagasabb képviselőinek tartom" - tette hozzá.

Kim hangsúlyozta, hogy Phenjan nem habozna engedélyezni a katonai erő alkalmazását, ha az Egyesült Államok továbbra is folytatja "az Oroszország elleni katonai provokációkat".

Észak-Korea április végén erősítette meg hivatalosan, hogy több mint 10 ezer katonát, valamint fegyvereket küldött Oroszországba,

miután a két ország katonai kapcsolatai Kim Dzsongün és Vlagyimir Putyin orosz elnök által tavaly aláírt átfogó stratégiai partnerségi szerződés keretében jelentősen megerősödtek. Kim Dzsongün pénteken látogatást tett Oroszország phenjani nagykövetségén, ahol lányával együtt megerősítette a két ország közötti "legyőzhetetlen szövetséget", míg Oroszország vezetője Moszkvában fogadta az észak-koreai tábornokokat.

Kim gratulált Oroszországnak a Szovjetunió második világháborús győzelmének 80. évfordulója alkalmából és kijelentette, hogy Észak-Korea "meg fogja erősíteni és tovább fogja fejleszteni a KNDK és Oroszország közötti hosszú múltra visszatekintő kapcsolatokat, a nemes ideológiai alapokat és a legyőzhetetlen szövetséget" - jelentette az állami KCNA hírügynökség.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×