Infostart.hu
eur:
377.76
usd:
318.68
bux:
124907.35
2026. február 17. kedd Donát
A Hszinhua kínai hírügynökség felvétele egy kínai mentőalakulat tagjairól a romok között Mianmar második legnépesebb városában, Mandalajban 2025. március 30-án, miután 7,7-es erősségű földrengés volt az országban és a szomszédos Thaiföldön. Mianmarban a halálos áldozatok száma 1600 fölé nőtt.
Nyitókép: MTI/AP/Hszinhua/Myo Kyaw Soe

Harangi Szabolcs: Mianmart dupla apokalipszis sújtja, borzalmas a helyzet

Bár földrengések miatt viszonylag ritkán kerül be a hírekbe Mianmar, a világ egyik legveszélyeztetettebb térségéről van szó – mondta az InfoRádióban az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára. A geológus hozzátette: Sagaing és környéke mentén található több mint 1200 kilométeren a Föld leghosszabb törésvonala.

Az elmúlt napokban több, 7-esnél is erősebb földrengés rázta meg a világ különböző pontjait. A mianmari földmozgásokban több ezren vesztették életüket, Tonga közelében pedig cunamiriasztást is ki kellett adni. Harangi Szabolcs az InfoRádióban elmondta: nem feltétlenül azonosítható be összefüggés minden 7-es magnitúdójú földrengés között, ugyanis éppen a napokban a Föld más részein is voltak 7-esnél erősebbek.

Az utóbbi napokban a csendes-óceáni térségben egy úgynevezett szubdukciós (kőzetalábukási) zóna mentén rengett többször is a föld, ahol általában egymásnak feszülnek a kőzetlemezek, és ilyenkor a nagyobb elmozdulások következtében jellemzően feltolódás történik. A geológus szerint ennek tudható be, hogy az eseményekre reagálva szinte rögtön szökőárriadót adtak ki a Tonga-szigeteken és környékén, de szerencsére nem jött létre nagyobb hullám, inkább elővigyázatosságból intézkedtek.

Amikor a csendes-óceáni szökőárjelző központ kiadta a riasztást, akkor azt jelezte, hogy akár az epicentrumtól számított 300 kilométeres körzetben is kialakulhatnak veszélyes hullámok. Harangi Szabolcs megjegyezte: ez a veszély a kezdetekben valóban fennállt, de nem sokkal később már sikerült pontosítani a földrengés mechanizmusát. Úgy véli, valószínűleg nem történt akkora elmozdulás, ami olyan mértékben meg tudta volna mozgatni az óceán vizét, hogy az nagy szökőárhoz vezetett volna.

A pénteki 7,7-es erősségű mianmari földrengés az elmúlt évszázad egyik legerősebb rengése volt, egyes híradások szerint már a kétezret is meghaladta a halálos áldozatok száma. Az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára úgy fogalmazott, „ez egy dupla krízis”, amivel arra utalt, hogy a mostani természeti katasztrófa duplaannyi embert érintett, mint a 2023-as török–szíriai földrengés. Bár a legtöbb hírportál kétezer körüli halálos áldozatról számolt be, Harangi Szabolcs szerint „nagyságrenddel több lehet ennél a halott”.

Az epicentrumhoz közel található, több mint 300 ezres lélekszámú Sagaing településnek például csaknem a 80 százaléka elpusztult.

A geológus figyelmeztetett: „földrengés és földrengés között is van különbség”. A pénteki egy 7,7 magnitúdójú rengés volt Mianmarban, aminek van egy fészekmélysége és van egy felszínre kivetített epicentruma. Jelen esetben „nem egy pontszerű földrengés történt”, hanem mindössze másfél perc alatt felhasadt, egyes számítások szerint 300-500 kilométer hosszan tört fel egy kőzettest. A szakértő magyarázata szerint a levegőben mért hangsebességnél jóval nagyobb sebességgel tört fel a földfelszín, és körülbelül 6-7 méteres elmozdulás történhetett.

Harangi Szabolcs hozzátette: azért is helytálló a „dupla apokalipszis” megfogalmazás, mert egy 2021-es katonai puccs után polgárháború tört ki Mianmarban. Egy lázadó csoport szerint a kormányerők továbbra is falvakat bombáznak. A körülmények borzalmasak: nincs közlekedési összeköttetés, az utak jelentős része használhatatlan, a vasúti sínek megrongálódtak, a légi közlekedés összeomlott, így nagyon nehéz egyáltalán megközelíteni is a térséget.

Bár földrengések kapcsán elég ritkán kerül be a hírekbe Mianmar, a geológus megjegyezte: Sagaing település és környéke mentén

több mint 1200 kilométeren található a Föld leghosszabb törésvonala, ahol viszonylag gyakran pattannak ki 7-es magnitúdójúnál nagyobb rengések.

Az elmúlt évtizedekben azonban nem történtek olyan nagyobb katasztrófák a térségben, amelyek a délkelet-ázsiai térségre irányították volna a nemzetközi közvélemény figyelmet, pedig Harangi Szabolcs megfogalmazása szerint „a Föld egyik legveszélyeztetettebb területéről van szó”.

A Mianmarral szomszédos országokban – főleg Thaiföldön és Indiában – is nagy károkat okozott a földrengés, a közösségi oldalakat elárasztották olyan videófelvételek, amelyeken az látszik, hogy sugárban ömlik a víz egy bangkoki szálloda tetején található úszómedencéből.

Harangi Szabolcs ezzel kapcsolatban elmondta: hiteles, tárgyilagos hírforrásokból érdemes tájékozódni, mert rengeteg, a mesterséges intelligencia által eltorzított felvétel fut végig a közösségi hálón, ami egyébként már megfigyelhető volt a Los Angeles-i tűzvésznél is. A szakértő hozzátette: Bangkok elég messze, körülbelül ezer kilométerre van a mianmari földrengéses övezettől, de Mianmarban folyóvízi üledékre épültek rá egyes települések, ez az üledék pedig felerősíti a rezonanciát, felnagyítja az egyes hullámokat, így nagy távolságokban is éreztetheti hatását egy-egy földmozgás.

A bangkokihoz hasonló óriási tornyok, épületek általában földrengésbiztosak, amelyik pedig összeomlott Thaiföldön, az még építés alatt volt, nem erősítették meg annyira, hogy kibírjon egy földrengést. A többi thaiföldi épületnek viszont nem esett nagyobb baja, csak kisebb sérülések keletkeztek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a genfi orosz–ukrán tárgyalás
Feszült nyitány

Megkezdődött a genfi orosz–ukrán tárgyalás

Az ukrán főtárgyaló közlése szerint kedden az esti órákban véget ért az ukrajnai rendezésről amerikai közvetítéssel Genfben tartott orosz-ukrán egyeztetések első napja. Az orosz tárgyalódelegáció egyik tagja a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek azt mondta, hogy a zártkörű megbeszélések első napja nagyon feszült légkörben folyt.

Elemzők: nem lehet tudni, hogy a választási kampányt az ügyek vagy a személyiségek döntik-e el

A Nézőpont Intézet vezetője és a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője szerint nehéz megmondani, hogy a témák vagy a személyiségek lesznek fontosabbak a kampányban és nem lehet prognosztizálni, hogy a gödi Samsung gyár ügye vagy a hálószoba-ügy, mint téma kitart-e a választásokig. Mráz Ágoston Sámuel és Závecz Tibor erről az Inforádió Aréna című műsorában beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.18. szerda, 18:00
Jeránek Tamás
a Siemens Zrt. vezérigazgatója
Fordult napközben az amerikai tőzsde

Fordult napközben az amerikai tőzsde

Foghíjasan indult ez a hét a világ tőzsdéin, tegnap az amerikai tőzsdék az elnökök napja miatt zárva tartottak, míg Ázsiában a Holdújév ünnepe ritkítja meg a héten a nyitva lévő tőzsdék számát. Ma már azonban az USA-ban volt kereskedés és Európában is a szokott rend szerint zajlott a nap. A geopolitikai bizonytalanság rányomja a bélyegét a hangulatra, az Egyesült Államok és Irán ma Genfben közvetett tárgyalásokat folytat nukleáris vitájuk rendezése érdekében, míg az Egyesült Államok közvetítésével külön béketárgyalásokra is sor kerül Ukrajna és Oroszország között, amelyek valószínűleg a területi vitákra fognak összpontosítani. Ennek ellenére az európai és amerikai tőzsdék is mérsékelt emelkedésekkel zártak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×