Infostart.hu
eur:
382.13
usd:
328
bux:
109110.89
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Pixabay

Elemzők a NATO-ról: egyelőre elérhetetlen a Donald Trump által felvetett cél

Tavaly a globális átlagot jelentősen meghaladó mértékben, csaknem 12 százalékkal emelkedtek az európai NATO-tagországok védelmi kiadásai, de így sem érték el a NATO teljes védelmi költségvetésének egyharmadát - áll a londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS) szerdán ismertetett éves világjelentésében.

A világ egyik legnagyobb hadászati-védelmi kutatóműhelye által a globális védelmi kapacitásokról és a katonai egyensúlyi helyzetről 66. alkalommal összeállított elemzés (Military Balance 2025) kiemeli: Európa tavaly 457 milliárd dollárnak megfelelő összeget fordított védelmi kiadásokra, reálértéken számolva 11,7 százalékkal többet, mint 2023-ban, és 50 százalékkal többet, mint tíz évvel korábban.

A NATO teljes katonai költségvetése ugyanakkor 2024-ben 1440 milliárd dollár volt, vagyis az európai országok ennek nem egészen az egyharmadát költötték védelmi célokra - áll az 530 oldalas idei IISS-jelentésben.

A tanulmány szerint

a globális védelmi kiadások tavaly elérték a 2460 milliárd dollárt. Reálértéken ez 7,4 százalékos emelkedésnek felelt meg éves összevetésben.

Ez azt is jelenti, hogy a világ katonai kiadásai gyorsuló ütemben nőnek: 2023-ban 6,5, 2022-ben 3,5 százalékkal bővült a globális védelmi ráfordítások értéke.

A hazai össztermékhez (GDP) mért globális katonai kiadások 2024-ben 1,94 százalékra emelkedtek az előző évi 1,8, illetve a 2022-ben mért 1,59 százalékról - áll az IISS szerdán bemutatott éves világjelentésében.

Az intézet számításai szerint ha az észak-atlanti szövetség európai tagországai egységesen a GDP 3 százalékára emelnék védelmi ráfordításaikat, az 250 milliárd dollárnak megfelelő kiadási többletet jelentene, ha viszont 5 százalékra növelnék GDP-arányos katonai költségvetésüket - ahogy ezt Donald Trump amerikai elnök nemrégiben felvetette -, az csaknem 750 milliárd dollárral bővítené az európai katonai kiadásokat.

Az IISS ugyanakkor hangsúlyozza, hogy

ez a cél jelenleg politikai és költségvetési okokból elérhetetlen, különös tekintettel arra, hogy több európai ország már most költségvetésen kívüli forrásokat használ védelmi kiadásainak növelésére.

Az intézet adatai szerint Oroszország viszont tavaly reálértéken 41,9 százalékkal növelte katonai költségvetését, amely piaci árfolyamon elérte a 145,9 milliárd dollárt.

Vásárlóerő-paritáson (PPP) számolva - vagyis az eltérő árszinteket figyelembe véve és kiegyenlítve - azonban az orosz védelmi kiadások 2024-ben 461,6 milliárd dollárnak feleltek meg, vagyis ezen a mércén meghaladták az európai NATO-tagállamok együttes katonai kiadásait - hangsúlyozza szerdán ismertetett idei világjelentésében a londoni stratégiai kutatóközpont.

Az IISS szerint Oroszország bővülő védelmi költségvetésének makrogazdasági hatásai is vannak, mivel

az ebből eredő keresleti többlet felhajtja az inflációt, és nyomást gyakorol a szociális szektor - például az oktatás és az egészségügy - kiadásaira.

Az orosz gazdaság azonban ellenállóképes, mivel az energiaszektoron kívüli forrásokból eredő bevételek lehetővé teszik a kiadások növelését mérsékelt államháztartási hiány fenntartása mellett - áll az IISS tanulmányában.

Az intézet közölte: saját becslése szerint az orosz hadsereg tavaly 1400 harckocsit vesztett az ukrán hadszíntéren. A beszerezhető bizonyítékok azonban arra vallanak, hogy - jóllehet Ukrajna titkosítja a veszteségadatokat - az ukrán fegyveres erők súlyos emberveszteségeket szenvedtek, és számos szárazföldi egységük hiányos ütőképességű - fogalmaz az IISS éves jelentése.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Fogy a lendület a tőzsdéken, újabb impulzusokra várnak a befektetők

Fogy a lendület a tőzsdéken, újabb impulzusokra várnak a befektetők

November végén volt egy kisebb megingás a világ tőzsdéin, az AI lufi kipukkanásától is tartottak a befektetők, de persze azt az esést is megvették a befektetők, és mostanra újra a történelmi csúcsok közelében állnak a világ részvénypiacai. Az elmúlt napokban azonban kezdett elfogyni a lendület, újabb impulzusokra várnak a befektetők. Legkésőbb jövő hét szerdán érkezik is ilyen impulzus, akkor tart kamatdöntő ülést az amerikai jegybank, de a mai inflációs adatot is érdemes figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×