Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Rendőrök intézkednek egy lakóépületnél a Stockholmtól délre fekvő Södertälje városban 2025. január 30-án. Az előző estén lövöldözés miatt riasztották a rendőröket, akik lőtt sebekkel találtak rá a Korán-égetés miatt korábban perbe fogott Salwan Momika iraki bevándorlóra. A 38 éves férfi a kórházban belehalt sérüléseibe. Az ügyben többeket őrizetbe vettek. Momika 2023-ban Stockholmban és Malmőben is nyilvánosan elégette az iszlám szent könyve, a Korán példányait. A provokáció miatt büntetőeljárás indult ellene Svédországban gyűlöletkeltés és uszítás vádjával. A férfit 2024. februárban kiutasították Svédországból, a biztonságával kapcsolatos aggályok miatt azonban átmeneti tartózkodási engedélyt kapott a skandináv országban.
Nyitókép: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Jonas Ekstromer

Meggyilkolták Stockholm mellett a Korán-égető iraki férfit

Ismeretlenek agyonlőtték Stockholm egyik külvárosában azt az iraki férfit, aki két éve több alkalommal is elégette a muszlimok szent könyvének, a Koránnak egy-egy példányát – tájékoztatott csütörtökön a stockholmi bíróság, amely a nap folyamán tárgyalta volna Salwan Momika ügyét.

Az iszlám vallást többször is bíráló Momika gyűlöletkeltés és uszítás vádjával állt volna bíróság elé, az ügyet tárgyaló bíró, Göran Lundahl azonban megerősítette a vádlott halálát. A helyi rendőrség azt közölte, hogy szerda este egy lövöldözéshez hívták ki őket a környékre, és egy sebesült férfit találtak, aki a kórházban életét vesztette.

Az SVT svéd közszolgálati televízió szintén azt jelentette, hogy az áldozat Momika, hozzátéve, hogy az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.

Rasmus Öman ügyész és a rendőrség megerősítette, hogy több embert őrizetbe vettek az ügyben.

A férfitől a Migrationsverket svéd bevándorlási hivatal korábban már megvonta tartózkodási engedélyét és menekültstátuszát arra hivatkozva, hogy szándékosan hamis állításokat tett, és fontos információkat mellőzött menedékkérelmének előterjesztésekor, ugyanakkor a biztonságával kapcsolatos aggályok miatt átmeneti tartózkodási engedélyt kapott a skandináv országban.

Momika Korán-égetései a muszlim országok heves reakcióját váltották ki, diplomáciai bonyodalmakat okozva Svédországnak. A skandináv ország bagdadi nagykövetségét 2023 nyarán több száz tüntető megostromolta. Bár az iraki kormány elítélte a támadást, bejelentette, hogy kiutasítja a svéd nagykövetet, és hazahívja Irak stockholmi ügyvivőjét.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×