Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Vlagyimir Putyin orosz (b) és Donald Trump amerikai elnök kétoldalú megbeszélést folytat a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 kétnapos csúcstalálkozójának első napi ülésén Oszakában 2019. június 28-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Mihail Klimentyev

Tálas Péter: Putyint legitimálná, ha Trumppal találkozna

Miközben Svájc is bejelentkezett egy békecsúcs megrendezésére, előkészítés alatt áll Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozója – mondta az InfoRádióban Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének egyetemi docense.

Mindkét fél, Donald Trump és Vlagyimir Putyin is kifejezte már azt az akaratát, hajlandóságát, hogy érdemes tárgyalni, de előbbinek még hivatalba kell lépnie.

"Azt követően valószínűleg lesz egy telefonbeszélgetés a két elnök között. Én azt feltételezem, hogy ez a telefonbeszélgetés nemcsak az ukrajnai témát fogja érinteni, hanem gyakorlatilag számba veszik azt, hogy milyen kérdésekkel kell foglalkozniuk az elkövetkezendő időszakban" – mondta az InfoRádió megkeresésére Tálas Péter, de hozzátette, ez egyfajta tapogatózás lesz, hogy mennyire nyitott a másik fél egyes kérdések megtárgyalására, amelyek közt szerepelhetnek nukleáris kérdések is.

Ami az ukrán kérdést illeti, még az sincs eldöntve, hogy csak az orosz és a hivatalba lépő amerikai elnök találkozik-e, vagy ott lesz a találkozón Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is.

"A legtöbben azt mondják, hogy ez egy Putyin–Trump-találkozó lesz, mások viszont azt, hogy nem lenne jó üzenete, ha Zelenszkij kimaradna ebből az egész történetből"

– jegyezte meg, ugyanakkor rámutatott, az első és legfontosabb annak a felmérése, hogy a felek tényleg hajlandók-e békét kötni, egyáltalán milyen feltételek mellett lennének hajlandók erre.

Az álláspontok mindenesetre igen távol esnek egymástól jelenleg, Putyin és Trump, valamint Zelenszkij és Trump közt is van nézetkülönbség Tálas Péter szerint, aki azt feltételezi, valamifajta tárgyalás a két világhatalom elnöke között lesz, mert ez politikailag is mindkettőnek valószínűleg jól jöhet. Abban az esetben lesz szerinte politikai tárgyalás, ha ez a politikai haszon mind a két helyen realizálható.

"Egy ilyen találkozó tulajdonképpen legitimálná Putyint, tekintettel arra, hogy eddig az volt a narratíva, hogy addig nem tárgyalnak Oroszországgal, amíg Putyin van. Ez egy jó médiamegjelenés Oroszország számára, bemutathatja azt, hogy ő egy világhatalom, amely a poszthegemoniális korszak legerősebb hatalmával képes tárgyalni, szándékában áll a béke elérése, és így tovább. Azt gondolom, hogy Putyinnak is érdeke leülni" – ecsetelte.

Ennek ellenére azt feltételezi, hogy nagyon nehéz lesz összehozni akár még egy tűzszünetet is, annyira távol állnak az álláspontok. Az pedig szerinte még nehezebb kérdés, hogy lehet-e olyan egyezség, amely után egyik fél sem érzi magát vesztesnek.

"Egyelőre nem jött el ennek az ideje. Abban az esetben lehetne ilyen, ha Oroszország úgy érezné, hogy nem képes Ukrajnát térdre kényszeríteni, meg kell elégednie bizonyos területek megszerzésével, de teljes Ukrajna nem lesz az ő érdekszférájában. Ettől szerintem még távol állunk" – szögezte le.

Tálas Péter szerint ha az első béketárgyalást elutasítaná az orosz elnök, azzal az Egyesült Államok visszatérne Ukrajna támogatására, amíg nem ül asztalhoz Putyin.

"Jelenleg

Putyinnak nagyon erős a meggyőződése abban, hogy az orosz hadsereg képes megtörni az ukrán haderőt,

hogy olyan politikai rendszert tud létrehozni, ahol olyan szövetséges kormány kerülhet hatalomra, amely lényegében orosz alárendeltségbe helyezni Ukrajna szuverenitását. A másik oldalon viszont látjuk azt, hogy ez semmiféleképpen nem elfogadható Zelenszkij számára, de felteszem, Trump számára sem" – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×